A Tisza Párt három képviselője benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. Ha a parlament elfogadja az indítványt, a változás már 2026-ban életbe lép, és szenteste napján – néhány kivételtől eltekintve – az üzletek is zárva tartanak majd.
Magyar Péter szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Tisza kezdeményezi december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását, méghozzá már az idei évtől.
„A Tisza kezdeményezi december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását. Már az idei évtől. Vállaltuk, teljesítjük” – írta rövid bejegyzésében.
A törvényjavaslatot a Tisza Párt három országgyűlési képviselője, Hantosi István, Kalázdi-Kerekes Kinga és Molnár Zoltán nyújtotta be a parlamentnek.
Az indoklás szerint szenteste a béke, a szeretet és az egymás iránti figyelem napja. A kezdeményezés emellett hangsúlyozza, hogy „tiszteletben tartva a karácsony keresztény eredetét és a hívő honfitársaink számára hordozott kiemelkedő jelentőségét – e nap méltó, nyugodt és közösségben történő megélését.”
A boltok többsége sem nyithatna ki december 24-én
A munkaszüneti nap bevezetése a kereskedelemben is jelentős változást hozna. A törvényjavaslat ugyanis azt is rögzíti, hogy december 24-én – a jogszabályban meghatározott kivételektől eltekintve – az üzletek zárva tartsanak.
Ha a parlament elfogadja a javaslatot, szenteste napján nem tarthatna nyitva a boltok többsége. Kivételt jelentenének ugyanakkor a vendéglátó üzletek, a szálláshelyek, a virág- és édességüzletek, valamint az üzemanyagtöltő állomások.
Nyitva maradhatnának továbbá a közforgalmú vasúti és autóbusz-pályaudvarokon, a repülőtereken, illetve az üzemanyagtöltő állomásokon működő üzletek is.
Ez egyben azt jelentené, hogy az ajándékok vagy az ünnepi bevásárlás beszerzését nem érdemes december 24-re hagyni.
Magyar Péter már tavaly ígéretet tett a változásra
A december 24-i munkaszüneti nap bevezetése nem új vállalás. Magyar Péter már 2025 decemberében arról beszélt, hogy 2026-tól bevezetnék a változtatást.
„A TISZA-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét, hogy minden magyar család békében és nyugalomban készülhessen a Szentestére” – ígérte akkor.
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása korábban is napirendre került. 2024-ben a Jobbik népszavazási kezdeményezést nyújtott be a kérdésben, amelyet a Kúria először elutasított. Később a kezdeményezés mégis zöld utat kapott, és több szervezet is csatlakozott hozzá, végül azonban nem tartottak népszavazást.
Négynapos hosszú hétvégét hozhat a karácsony
Ha a parlament elfogadja a most benyújtott javaslatot, és december 24. már 2026-ban munkaszüneti nappá válik, az idei karácsony négynapos ünnepi pihenőt hozhat.
