Nem büntetik meg a június 28-i Pride felvonulás résztvevőit, hiába volt hivatalosan megtiltva a rendezvény – közölte hétfőn a rendőrség. A hatóság döntése értelmében nem indul eljárás azokkal szemben, akik részt vettek a fővárosban megrendezett eseményen.
Az indoklás szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati részvétel olyan mértékű bizonytalanságot okozott, hogy sokan jogszerűnek vélhették a részvételüket.
Több ezren vonultak – a tiltás ellenére is megtartották a Pride-ot
Bár a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban hivatalos határozattal betiltotta a felvonulást, június 28-án mégis megtartották a „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride” nevű eseményt, amelyet a fővárosi önkormányzat és a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezett.
A rendezvényen több tízezren vettek részt. Sokáig nem volt világos, hogy a jelenlévők számíthatnak-e bármilyen jogi következményre – különösen azután, hogy Pankotai Lili közösségi oldalán arról számolt be: őt már fel is jelentették.
A rendőrség lezárta az ügyet – ezt mondják a jogi helyzetről
A rendőrség hétfő délután kiadott közleményében részletesen ismertette az eljárás hátterét. Mint írják, egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett a június 28-i vonulásos gyűlés megtartásáról.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezután megkereste a rendezvény helyszínéért felelős Fővárosi Önkormányzatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy ugyanabban az időben és helyszínen önkormányzati rendezvény zajlik majd.
Ez alapján a rendőrség megállapította, hogy a bejelentett gyűlés megsértené a gyülekezési törvényt, és hivatalosan megtiltotta annak megtartását. A tiltó határozatot kézbesítették a szervezőknek is, akik azonban nem támadták meg azt a bíróságon – így az jogerőre emelkedett.
A szervezők ugyanakkor nem kezdeményeztek egyeztetést a hatóságokkal, sőt a nyilvánosság előtt azt kommunikálták, hogy a rendezvény jogszerű, és továbbra is buzdították a lakosságot a részvételre.
Miért nem lesz bírság?
A rendőrség mostani döntésében hangsúlyozta: az esemény körül kialakult kommunikációs ellentmondások és az önkormányzati szerepvállalás olyan félreérthető jogi helyzetet teremtett, amelyben a résztvevők azt hihették, hogy jogszerűen csatlakoznak a rendezvényhez.
„Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen” – áll a közleményben.
Ezért a rendőrség úgy határozott, hogy nem indít eljárást a rendezvény résztvevőivel szemben, ezzel pontot téve egy sokakat érintő és megosztó ügy végére.