P. Mihály március 19-én gázolt halálra egy 22 éves rendőrt, Zalavári Bálint őrmestert Veszprém mellett, de csak most, három hónappal később vették el a jogosítványát, eddig szabadon vezethetett.
Zalavári Bálint társával éppen egy elpusztult szarvas testét távolította el az úttestről, amikor egy szemből érkező autó érintőlegesen nekiütközött a szolgálati járművüknek, és elütötte őket. A fiatal rendőr, aki néhány napon belül ünnepelte volna a 23. születésnapját, a kórházban belehalt sérüléseibe.
A balesetet okozó járműben öten utaztak, akiket a rendőrség később kihallgatott, de a sofőr, P. Mihály jogosítványát csak most vették el.

„Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatunk nyomozást egy 27 éves férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Munkatársaink intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről” – közölte a Blikkel a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. A lap a gyanúsítottat és ügyvédjét is kereste telefonon, de amíg nem készült el a műszaki szakértői vélemény, nem nyilatkoznak.
Zalavári Bálint családja nem érti, hogy engedhették szabadon vezetni mostanáig a fiukat elgázoló férfit. „Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” – mondta Zalavári Zsolt, az áldozat édesapja.
A család elmondása szerint P. Mihály nem kereste meg őket, hogy bocsánatot kérjen.
A család ügyvédje, dr. Borbély Zoltán a Blikknek úgy nyilatkozott, nem ért egyet azzal, hogy nem vették el azonnal a halálos balesetet okozó sofőr jogosítványát.
