Forsthoffer Ágnes csütörtökön személyesen egyeztetett Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában. A találkozó középpontjában az államfői feladatok átadása és az átmeneti időszak zavartalan működésének biztosítása állt. A megbeszélés után közzétett bejegyzésére később Török Gábor politikai elemző is reagált.
Forsthoffer Ágnes Facebook-oldalán számolt be a találkozóról.
„Megbeszélést tartottunk Dr. Sulyok Tamás volt köztársasági elnök úrral a Sándor-palotában az elnöki feladatok folytatásáról” – írta.
A politikus szerint fontosnak tartotta a személyes egyeztetést, amelyen szó esett az államfői hivatal működéséről és az előttük álló átmeneti időszakról is.
„Fontosnak tartottam ezt a személyes találkozást, a gondolatok megosztását. Elnök úr külön kiemelte számomra a hivatal munkatársainak szakmai felkészültségét. Ők lesznek azok, akik biztosítják a stabil működést és a folytonosságot az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszak alatt is. Köszönjük munkájukat!” – fogalmazott.
„Elnök úrnak minden jót kívánok! Rendben megy minden tovább” – zárta a bejegyzést.
A leköszönő államfő a napokban Facebook-oldalán profilját „volt köztársasági elnökre” módosította, majd a Mandinernek adott interjúban értékelte elnöki ciklusát. A beszélgetésben reagált az őt ért politikai kritikákra is, valamint arról is beszélt, hogy bár törvényi kötelezettségének eleget téve feleségével együtt beköltözött az elnöki rezidenciára, egyikük sem érezte ott igazán otthon magát.
Később nyilvánosságra került záró vagyonnyilatkozata is, amely szerint az ingatlanvagyonán felül mintegy 124 millió forint értékű mozdítható vagyonnal távozott a Sándor-palotából.
Eközben Forsthoffer Ágnes már megkezdte államfői feladatai ellátását: első törvényét csütörtökön írta alá, amely még aznap este megjelent a Magyar Közlönyben.
Török Gábor politikai elemző közösségi oldalán Forsthoffer Ágnes utolsó mondatát emelte ki atalálkozót értékelő bejegyzésből.
A politológus szerint érdemes ezt a hangvételt összevetni Magyar Péter korábbi megszólalásaival, amelyekben az alaptörvény-módosítással eltávolított Sulyok Tamásról beszélt.
„Bár ez most csak kommunikáció és stílus, nem tartalmi különbség, de azért itt egy példa a girondista (értsd: visszafogottabb, intézményesebb, kevésbé forradalmi hangvételű, a politikai konfliktusok kezelésében mérsékeltebb stílusú) Tiszára.
Szereposztás vagy különbség, majd kiderül” – foglalta össze a szakértő.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy történelmi párhuzamát nem szó szerinti megfeleltetésnek szánta.
A politikai elemző szerint a francia forradalom girondistái és jakobinusai között nem csupán stílusbeli, hanem politikai és alkotmányos különbségek is voltak, ezért a hasonlat kizárólag elemzői eszközként értelmezhető.
Török Gábor már korábban is beszélt arról, hogy megítélése szerint a Tisza Párton belül egyszerre vannak jelen egy intézményesebb, a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítását hangsúlyozó irányzat, valamint egy olyan szemlélet, amely a népakarat elsődlegességét tekinti meghatározónak.
