A választások után néhány nappal Gyurcsány Ferenc is megszólalt, és egy hosszabb, filozófiai gondolatmenetben értelmezte a kialakult politikai helyzetet. A volt miniszterelnök közösségi oldalán osztotta meg reflexióját, amelyben a nyugati civilizáció alapértékeiből kiindulva jutott el a jelenhez.
„A mi világunkban, a nyugati civilizációban, minden, önmaga kizárólagos igazságát hirdető és arra igényt tartó hatalom előbb-utóbb önmaga vesztét is okozza” – írta bejegyzése elején.
Gondolatmenetében hangsúlyozta, hogy ez a jelenség nem véletlenszerű, hanem mélyen gyökerezik abban a kulturális és társadalmi örökségben, amely a nyugati világot meghatározza. Szerinte „ez az igény szembemegy a nyugati világ alapvető kulturális és társadalmi kódjával – azzal a mintázattal, amely a vitára, az értelmezés nyitottságára, a hatalom korlátozására és a konfliktusok intézményes kezelésére épül.”
A volt kormányfő részletesen kitért arra, hogy mit ért ezen az örökségen. „Ez a valami a közös szellemi, erkölcsi, mentalitásbeli örökségünk. Sokszor mondjuk – egyébként nagyon helyesen –, hogy az európai, tágabb értelemben a nyugati kultúra, a hellén, zsidó, keresztény és a római örökségre épül.”
A hellén hagyományt úgy jellemezte, mint amely szerint az igazság nem végleges, hanem folyamatos vita tárgya. Ehhez kapcsolódva írta: „A zsidó gondolkodási hagyomány ehhez hozzáteszi, hogy az igazság soha nem megismerhető és teljesen soha nem birtokolható.”
A kereszténység szerepét abban látta, hogy elválasztotta egymástól a hatalmat és az igazságot, míg a római jogi örökség szerinte intézményes kereteket adott a konfliktusok kezelésének.
„A nyugati civilizáció pluralizmusigénye tehát nem liberális hóbort, még csak nem is önmagában vett erkölcsi norma, hanem történelmi, antropológiai örökség” – fogalmazott.
Bejegyzése végén visszatért a kiinduló állításhoz, és annak következményeit is megfogalmazta: „aki veri a mellét, hogy neki, és csak neki van igaza, aki erre épít politikai mozgalmat, pártot, rendszert, az lehet, hogy első lépésben akár arra is képes, hogy kiirtsa riválisait, de végül önmagát is felszámolja.”
A gondolatmenetet egy elméleti keretbe is helyezte: „Az emögött meghúzódó elméletet path dependence-nek nevezzük, de erről részletesebben majd Az isteni ember című könyvben olvashatnak, melyet nemsokára nyomdába adunk.”
