Hajós András a KlikkTV műsorában beszélt a Magyar Péter által egy hete bejelentett Tisztítótűz műveletről és annak esetleges hatásairól.
A miniszterelnök korábbi tájékoztatása szerint a Tisztítótűz egy átfogó politikai, gazdasági és jogi intézkedéssorozat, amelynek célja a korrupció visszaszorítása. A program egyik kiemelt elemeként létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal is.
Hajós András szerint ugyanakkor több nyitott kérdés is felmerül azzal kapcsolatban, hogy a vizsgálatok milyen mélységig terjedhetnek ki, és kiket érinthet a felelősségre vonás.
„Elmegy Orbánig? Elmegy Orbán családtagjaiig?” – tette fel a kérdést, hangsúlyozva, szerinte el kellene, ugyanakkor tisztában van a társadalmi megosztottsággal is. Arról is beszélt, hogy ha például neki kellene visszaadnia a TV2-nél megkeresett pénz egy részét, az nyilván rosszul érinteni, de elmondása szerint bizonyos értelemben úgy érezné, hogy ebben „filozófiai értelemben van igazság”. De nem gondolja, hogy a helyzet idáig juthat.
„Szerintem ez egy nagyon-nagyon izgalmas történelmi pillanat most, hogy meddig megy el a Tisztítótűz, meddig engedi ezt a jog elmenni, egyáltalán időben, térben, de főleg erkölcsileg” – mondta.
Hajós arról is beszélt, hogy szerinte a közbeszédben emlegetett vagyonvisszaszerzés csupán a teljes kép egy részét érintheti. Felvetette azt a kérdést is, mi lesz a NER-elit külföldön, neves iskolákban felnövő gyerekeivel, unokáival, akik később hazatérnek vállalkozni.
„Véleményem szerint, amiről mi itt, Magyarországon, mint vagyonvisszaszerzés beszélünk, az az én rosszindulatú feltételezéseim szerint a jéghegy csúcsa. Tehát én azt gondolom, az ügyesebb NER-esek pontosan tudják, hogy mennyit kell az asztalon hagyni, hogy azt felvegyék, és mennyi van már Svájcban vagy Dubajban, amiről nem is tudunk, még talán a sajtó sem. És akkor ezeknek a gyerekei ott föl fognak nőni, szép iskolákba fognak járni, okos dolgokat fognak tanulni, rendes emberek lesznek, majd egyszer mondjuk úgy döntenek 32 évesen, hogy visszajönnek vállalkozni Magyarországra. Akkor mi a teendő?”
Ezt követően egy konkrét példával érzékeltette felvetését, Orbán Viktor egyik unokáját említve.
„Amikor majd Orbán Aliz hazatér, és mit tudom én, beauty-vállalkozást, áruházat, étteremláncot, bármit csinál – még akár jól, szimpatikusan, Európában nevelkedve –, akkor mit fogunk mondani? Akkor oda fogok menni, és azt fogom mondani, hogy rohadék volt az apád, és vegyük el tőled, és te nem érdemled meg?”
Hajós ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a magyar társadalom korábban többször elmulasztotta a valódi szembenézést a múlttal, ezért úgy gondolja, fontos lenne feltárni ezeket a folyamatokat.
