Érdemes lesz az égre nézni szeptember 2-ról 3-ra virradó éjszaka: a Hold a Fiastyúk közelében halad el, így a két látványos égi objektum egyszerre lesz megfigyelhető Magyarországról. Az együttálláshoz távcsőre sem feltétlenül lesz szükség, bár a felhőzet helyenként megnehezítheti a megfigyelést.
Szeptember rögtön egy látványos csillagászati jelenséggel kezdődik. Szerda este a keleti-északkeleti égbolton bukkan fel egymás közelében a Hold és a Fiastyúk, más néven Plejádok. Az éjszaka előrehaladtával pedig egyre kisebb lesz közöttük a látszólagos távolság.
A National Geographic beszámolója szerint este 22 óra után a 66 százalékos megvilágítású Hold és a csillaghalmaz még mintegy 8 fokra lesz egymástól. A párost ekkor a keleti-északkeleti égbolton érdemes keresni.
Az éjszaka előrehaladtával egyre közelebb kerül egymáshoz a Hold és a Fiastyúk
A látvány hajnal felé válik még érdekesebbé. Bár természetesen csak a Földről nézve tűnik úgy, mintha közelednének egymáshoz, az éjszaka második felében jelentősen csökken a Hold és a Fiastyúk közötti látszólagos távolság. Pirkadat előtt pedig már mindössze körülbelül 5 fok választja el őket egymástól.
A Hold megtalálása természetesen nem okoz majd nehézséget, a Fiastyúk azonban valamivel nagyobb figyelmet igényelhet. A Plejádok néven is ismert nyílthalmaz a Bika csillagkép egyik legismertebb égi látványossága, amely megfelelő körülmények között szabad szemmel is megfigyelhető.
A felhők beleszólhatnak a megfigyelésbe
A látványhoz azonban az időjárásnak is lesz egy-két szava. Az Időkép előrejelzése szerint a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán nem mindenhol lesz zavartalanul csillagos az ég.
A felhőzet emiatt időnként eltakarhatja a Holdat és a Fiastyúkot, ugyanakkor a felhők közötti tisztább időszakokban lehetőség nyílhat az együttállás megfigyelésére.
