Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is csatlakozott azokhoz a szakértőkhöz, akik szerint a mesterséges intelligencia nem csupán egy újabb technológiai forradalom, hanem olyan erő, amely munkahelyeket szüntethet meg, és az egyenlőtlenségek új korszakát hozhatja el.
Ez azonban elkerülhető lehet – ha a kormányok és az állami intézmények képesek más irányba terelni ezt a folyamatot – írja a Fortune magazin.
Az AI lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy kiküszöböljék a munkaerőt a termelésből, a nyereséget a csúcson összpontosítsák, és az átmenet kockázatait a munkavállalókra és a közvéleményre hárítsák – figyelmeztet Joseph Stiglitz 2024-ben megjelent, „The Road to Freedom: Economics and the Good Society” című könyvében.
A Fortune magazinnak adott legutóbbi interjújában Stiglitz rámutatott, hogy az AI egyre inkább a technológia által előidézett egyenlőtlenség klasszikus példájává válik.
„Ha nem teszünk semmit a mesterséges intelligencia szabályozásáért és irányításáért, fennáll a veszélye, hogy ez a technológia még nagyobb egyenlőtlenségekhez vezet. Mivel az egyenlőtlenség már most is komoly probléma a társadalmunkban, ez számomra különösen aggasztó” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.
Joseph Stiglitz egész pályafutása során azt vizsgálta, miként hagyta cserben a kapitalizmus azokat az embereket, akiket elvileg szolgálnia kellett volna.
A közgazdász tanulmányozta a pénzügyi válságokat, a globalizáció korszakában tett – majd be nem tartott – ígéreteket, valamint az amerikai középosztály lassú erózióját.
A most 83 éves Stiglitz nem túlságosan optimista az emberiség jövőjét illetően. Úgy látja, hogy a technológiai elit egyre feljebb kapaszkodik a vagyon „hegyén”, miközben az alkalmazottakat fokozatosan kiszorítják a vállalatokból. Ebben a folyamatban válik igazán kulcsfontosságúvá az állami politika.
Az Egyesült Államok-ban ugyanis éppen azok az emberek, akik a mesterséges intelligencia gyors bevezetését sürgetik, egyúttal azokat az állami intézményeket is gyengíteni próbálják, amelyek tompíthatnák az AI okozta társadalmi és gazdasági megrázkódtatásokat.
Stiglitz szerint ez nem ellentmondás, hanem tudatos stratégia.
„Sajnos a technológiai ‘testvériség’ – vagyis az iparág vezetői – miközben nyíltan támogatják az AI terjedését, ugyanakkor egyre kisebb kormányzati befolyást követelnek” – mondja.
„Ha a technológiai oligarchák továbbra is ragaszkodnak ahhoz az általános szemléletükhöz, hogy csökkenteni kell az állam szerepét, az aláássa a kormány képességét arra, hogy segítse az AI-ra való átállást.
Ez az alapvető korlát, amellyel ma szembenézünk: olyan feltételeket teremtenek, amelyek mellett szinte lehetetlenné válik a sikeres átmenet a mesterséges intelligencia korszakába” – érvel a professzor.
„A kormánynak támogatást kell nyújtania az embereknek, hogy el tudjanak mozdulni onnan, ahol már nincs szükség rájuk, oda, ahol produktívabbak lehetnek” – tette hozzá Stiglitz.
Csakhogy az állami szabályozás éppen annak áll az útjában, amit a legtöbb vállalattulajdonos szeretne: csökkenteni a költségeket és növelni a profitot.
A technológiai stratégaként ismert Daniel Miessler nemrég kimondta azt, amit sok tőkebefektető gondol, de kevesen mernek nyíltan kimondani: „bármely vállalat ideális emberi munkaerő-állománya nulla”.
A tulajdonosok számára a munkaerő mindig is költségtényező volt, és a mesterséges intelligencia az első olyan technológia, amely valós opciót kínál ennek teljes felszámolására.
Stiglitz szerint azonban jelenleg senki nem reagál a figyelmeztető jelekre, annak ellenére, hogy azok súlyos társadalmi egyenlőtlenséget jeleznek.
Még a pénzügyi rendszer csúcsán állók is kezdik nyíltan kimondani ezt.
Az év elején a Davosban tartott beszédében Larry Fink, a BlackRock vezérigazgatója hasonló megfigyelést tett, amikor kijelentette, hogy „a mesterséges intelligencia első nyeresége a modellek, az adatok és az infrastruktúra tulajdonosainak jut”.
„Mi történik mindenki mással, ha a mesterséges intelligencia azt teszi a fehérgalléros munkavállalókkal (szellemi munkát végző irodai dolgozókkal), amit a globalizáció tett a kékgalléros munkavállalókkal (fizikai munkát végző munkásokkal)?” – tette fel a kérdést Fink.
A válasz, folytatta, „a kapitalizmus következő nagy kudarca” lehet.
Stiglitz szerint ez a perspektíva ijesztően ismerősnek hangzik.
„A nagy gazdasági világválság idején (az 1930-as évek tőzsdekrachja után) részleges sikert értünk el a mezőgazdaságban. Hatalmas mértékben növeltük a termelékenységet.
Nem volt szükségünk annyi mezőgazdasági munkásra, de nem volt kapacitásunk arra sem, hogy az embereket kivonjuk a vidéki szektorból.
Végül a második világháborúban sikerült ezt megvalósítanunk (amikor a háború miatt mozgósított iparágak felszívták a munkásokat).
A háború következtében bevezetett kormányzati beavatkozás megoldotta ezt a problémát. Most nincs meg az ehhez szükséges intézményi keret” – mutatott rá Stiglitz.
A Bank of America Intézetének közgazdászai kimutatták, hogy a közelmúltbeli termelékenységi nyereségek szinte teljes egészében a vállalati profitokban csapódnak le, miközben a munkából származó jövedelmek aránya folyamatosan csökken az USA GDP-jében.
Ez a modell a 19. századi ipari forradalomra emlékeztet: akkor a gyártulajdonosok elképesztően meggazdagodtak, miközben a munkások bére évtizedeken át stagnált.
A Gallup felmérése szerint a legtöbb amerikai dolgozó nem bízik az AI-ban, és aggódik a munkahelye miatt, miközben a vezetők túlbecsülik a személyzet technológia iránti lelkesedését.
Ez tehát már korántsem a jövő problémája, hanem nagyon is a jelené.
A „The Road to Freedom” című könyvében Stiglitz azzal érvel, hogy amikor a pénz uralja a politikát, a politika szisztematikusan kedvez azoknak, akik már amúgy is hatalmon vannak, és a „piaci szabadság” ürügy és fedő történet lesz az egyenlőtlenség megerősítésére és fenntartására.
Stiglitz szerint az igazi szabadság nem egyszerűen a kormányzati beavatkozás hiányát jelenti, hanem olyan intézmények jelenlétét, amelyek elég erősek ahhoz, hogy ellenőrizzék a koncentrált magánhatalmat és biztosítsák a gazdasági nyereség széles körű megosztását.
Egy olyan társadalom, ahol az AI tovább növeli a platformtulajdonosok vagyonát, miközben a középosztály lehetőségeit rombolja, Stiglitz definíciója szerint nem szabad. Ez gyakorlatilag egy oligarchia jobb technológiával.
Bár ő maga is használja az AI technológiát, információgyűjtésre alkalmazza, nem pedig döntéshozatalra, ami fontos különbség.
„Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia javítja a képességeimet. Olyan, mintha egy kutatóasszisztens-csapatom lenne, csak gyorsabb” – mondta.
„A technológia az intelligencia segédeszköze. A mikroszkóp és a távcső analógiáját használtam – bizonyos értelemben ezek segítségével a szemünk olyan dolgokat lát, amelyeket egyébként nem látnánk. Tehát javítják a képességeinket” – mutatott rá.
„Ez egy csodálatos kutatási eszköz, de nem helyettesíti a gondolkodást” – zárta az érvelését Stiglitz.
Minden azon múlik, ki irányítja a technológiát, ki szedi be a hasznot, és vajon az állami intézmények elég erősek-e ahhoz, hogy követeljék a nyereség igazságos elosztását.
„A gazdasági egyenlőtlenség felerősödhet, és politikai egyenlőtlenséggé válhat” – figyelmeztetett a Nobel-díjas közgazdász.
