KezdőlapHírekKedden nyílik Erdélyben a Tusványos

Kedden nyílik Erdélyben a Tusványos

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A Kárpát-medencei magyarság összefogása, az Erdély-kép erősítése, a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok megszilárdítása – ezeknek a céloknak a jegyében nyílik kedden Tusnádfürdőn a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos).

A szervezők ennek szellemében állították össze a július 20-tól 25-ig tartó rendezvények témáit, a hagyományoknak megfelelően az előadások és a szórakoztató jellegű műsorok gazdag választékával várva a táborlakókat és a látogatókat. A Csík Zenekar kedd esti koncertjével kezdődő Tusványos 21. Nyílt lapokkal! című rendezvénysorozaton kiemelt figyelmet kapnak a nemzetpolitikával, az oktatással, a kulturális értékek megőrzésével és az ifjúságpolitikával összefüggő témák.

Az idén is számos magyarországi és romániai politikus, közéleti személyiség lesz a szabadegyetem vendége. Az új Orbán-kormányt többek között Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Becsey Zsolt külgazdasági, Hoffman Rózsa oktatási, Soltész Miklós szociális és Szőcs Géza kulturális államtitkár képviseli. Romániából Vasile Blaga regionális fejlesztési és lakásügyi miniszter vesz majd részt a közigazgatási reformról szóló pódiumbeszélgetésen.

A tervek szerint pénteken kerül sor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács nyílt ülésére, amelynek tiszteletbeli meghívottja Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes lesz. Ugyancsak nyílt ülést tart egy nappal korábban az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMNT) Tőkés László és Markó Béla részvételével. Több éves hagyománynak megfelelően szombaton tartja előadását Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

A fő szervező – a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate és a kolozsvári Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) – programjain kívül számos társrendező működtet majd sátrat Tusványoson. Így a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara (BKIK) sátra mindennap a gazdasági kapcsolatokkal és együttműködéssel összefüggő beszélgetésekkel várja az érdeklődőket, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) könyvbemutatókat és alkotói beszélgetéseket szervez, a Corvina Sátorban olimpiai bajnokokkal és érmesekkel – köztük Czene Attila sportügyekért felelős helyettes államtitkárral – találkozhatnak.

Az esti koncerteken többek között Rúzsa Magdi, Demjén Ferenc, a Bikini, Hobo és Bandája, valamint a Hooligans lép majd fel.



(MTI)

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet