Közel két hónappal azután, hogy Törökországot pusztító földrengés rázta meg, egy édesanya rátalált kislányára, miután a DNS-teszt megerősítette, hogy a romok között talált csecsemő az ő gyereke.
A három és fél hónapos kislány az a „csodababa”, akit több mint 128 órával a február 6-i földrengés után találtak meg élve egy épület romjai alól Hatay tartományban.
A családügyi miniszter 54 nappal a katasztrófa után adta át a kislányt édesanyjának, Yasemin Begdasnak egy adanai kórházban. A baba a Vetin nevet kapta.
„Egy anya és gyermeke újraegyesítése az egyik legértékesebb feladat a világon” – mondta Derya Yanik családügyi és szociális miniszter. Miután kezdetben egy adanai kórház gondozásában volt, a csecsemőt elnöki repülőgéppel szállították Ankarába, ahol a hatóságok vették gondozásuk alá.
Egy DNS-teszt kimutatta, hogy Yasemin a kislány édesanyja. A nőt visszavitték Adanába.
A február 6-i földrengésben és az azt követő utórengésekben több mint 56.000 ember halt meg, az áldozatok közül 50.000-et Törökországban, a többit a szomszédos Szíriában jegyezték fel.
A kislány apja és két testvére is meghalt a rengésben – áll a minisztériumi közleményben.
Fotó: La Paz Times/Twitter, Twitter