KezdőlapHírekKiderült mi okozta a 22 éves Instagram-sztár halálát

Kiderült mi okozta a 22 éves Instagram-sztár halálát

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Gabby Petito emberi tett okozta halál áldozatává vált – közölte kedden a Long Island-i nő holttestét megvizsgáló Wyoming-i halottkém. A boncolást követően szinte teljesen biztos, hogy az egykori influenszerként tevékenykedő nő holttestére bukkantak és halálának oka nem más mint fojtogatás.

Brent Blue, a Teton megyei felelős halottkém újabb részleteket árult el Petito halálának kapcsán, rögtön néhány órával azután, hogy a CNN csatornán bejelentették, a nő fojtogatás miatt vesztette életét.

A nyilvánosságra hozott iratok értelmében egyértelmű, hogy a nőt „kézzel fojtogatták”. Tehát ennek tükrében gyilkosságról beszélhetünk, hiszen a szakemberek külön kihangsúlyozták, hogy gépekhez köthető balesetről, vagy véletlenszerű kötél általi fojtogatásról szó sincs.

„Volt már rá példa, hogy egy hószánnal egy kifeszített drótkötélnek ütközött az áldozat és a torkán keletkezett sérülések azonnali fulladást eredményeztek, de ez esetben ilyenről szó sincs, úgy véljük, a nőt kézzel fojtották meg.”

Fotó: Teton County Coroner

A CNN műsorát vezető Anderson Cooper külön rá is kérdezett Blue-nál, hogy van-e már konkrét gyanúsítottjuk, de a halottkém nem adott egyértelmű választ.

A 22 éves Petito holttestét szeptember 19-én találták meg a Bridger-Teton Nemzeti Parkban, és halálesete bejárta az egész világot. Az első találgatások is gyilkosságot feltételeztek, de a hatóságok kivárták a szakemberek alapos munkájának eredményét mielőtt megerősítették volna a híreket.

A gyilkosság elsődleges gyanúsítottjává pedig rögtön a nő barátja, Brian Laundrie vált és habár még mindig nem bizonyított, hogy ő volna a valódi tettes, Blue a következőképp nyilatkozott a gyilkosságról:

„Petito halála egy a sok családon belül elkövetett gyilkosságok közül, ám sajnálatos, hogy mások ennyi figyelmet sem kapnak. Viszont mindez egyelőre csak feltételezés, hangsúlyoznám, feltételezés.”

Gabby Petitót utoljára augusztusban látták élve utoljára, amikor több hetes álomnyaralásra indult szerelmével, Laundrie-val, ám a kirándulás hirtelen abbaszakadt, hiszen a fiú szeptember elsején hirtelen hazautazott Floridába a szüleihez, a lány nélkül. Petito holtestére szeptember 11-én találtak rá, de a nyomozás során a fiú nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal, azóta nyoma veszett. A nyomozás továbbra is folyik.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet