KezdőlapHírekMagyar Péter belenyúlt a darázsfészekbe: 40%-al csökkentené a polgármesterek fizetését

Magyar Péter belenyúlt a darázsfészekbe: 40%-al csökkentené a polgármesterek fizetését

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Magyar Péter bejelentette, hogy radikálisan csökkentené a polgármesterek fizetését, a miniszterek és az állami vállalatok vezérigazgatóinak bére mellett, aminek tárgyalását a parlament már elkezdte – írja a Blikk.

Hirdetés

Egyes önkormányzati vezetők élesen bírálták az ötletet, és egyeztetéseket kértek.

Többek között Hódmezővásárhely polgármestere Márki-Zay Péter is határozottan ellenezte a terveket. Algyő polgármestere, Molnár Áron pedig kijelentette, ha jelentősen csökkentenék a fizetését, inkább lemond, és új munkahely után néz

Miközben a Tisza tervezete komoly visszhangot váltott ki, a polgármesterek juttatási rendszere összetett kérdés, és vannak olyan települések is, ahol a polgármesterek munkáját jelenleg külön juttatásokkal is kiegészítik. Törökbálint polgármestere például 6 millió forint extra pénzt kapott egy friss önkormányzati döntés értelmében.

Hirdetés

Egy városi önkormányzati döntés szerint Győr új alpolgármesterének havi fizetése meghaladná a 3 millió forintot, és a korábban kinevezett másik alpolgármester juttatását szintén a maximális plafonig emelték.

Bár mindkét alpolgármester civil szervezetek jelöltje volt, a Fidesz–KDNP frakció közel kétharmados többsége állítólag egyhangúlag támogatta ezeknek a magas fizetéseknek a megállapítását.



Egyes településeken még az alapvető működés biztosítása is gondot jelent, máshol a helyi vezetők három–hat havi fizetésnek megfelelő bónuszokat is kapnak. Csőzik László, Érd polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy tisztában van a nagyobb prémiumok gyakorlatával egyes városokban, de hangsúlyozta, hogy ő soha nem támogatna ilyen javaslatot. Szerinte ez a város szűkös költségvetési helyzete miatt nem is lenne lehetséges. Sőt, ő és az alpolgármesterek már évek óta önként lemondanak fizetésük egy részéről.

A polgármesterek javadalmazásáról és költségtérítéséről szóló törvényt legutóbb 2024-ben módosították. Ennek értelmében a polgármesterek havi fizetését az országos átlagbér alapján számítják ki, amelyre egy szorzót alkalmaznak a település lakosságszáma és közigazgatási státusza szerint.

Hirdetés

Így az 500 főnél kisebb települések polgármesterei az átlagbér 1,5-szeresét kapják, az 500–1500 lakosú településeken 1,75-szörös, az 1500–2000 lakosúaknál 2-szeres szorzó érvényes. A 2000–5000 lakosú településeknél ez 2,25, az 500–10 000 lakosúaknál 2,5, a 10 000–30 000 lakosúaknál 3, míg a 30 000 fő feletti településeknél 3,5-szeres szorzóval számolnak.

A megyei jogú városok és a budapesti kerületek polgármesterei az átlagbér 4,5-szeresét kapják, míg Budapest főpolgármestere ennek hatszorosát.

Emellett a polgármesterek a havi fizetésük 15%-ának megfelelő költségtérítésre is jogosultak, a főpolgármester pedig miniszterekhez hasonló egyéb juttatásokban is részesül.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet