54 éves korában eghalt Lisa Marie Presley énekes-dalszerző, Elvis és Priscilla Presley lánya.
„Nehéz szívvel kell megosztanom a lesújtó hírt, hogy gyönyörű lányom, Lisa Marie elhagyott minket” – erősítette meg Priscilla a PEOPLE-nak adott nyilatkozatában csütörtök este.
„Ő volt a legszenvedélyesebb, legerősebb és legszeretőbb nő, akit valaha ismertem. Kérünk, hogy tartsátok tiszteletben a magánéletünket, amíg megpróbáljuk feldolgozni ezt a mély veszteséget. Köszönjük a szeretetet és az imákat” – fűzte hozzá Elvis Presley egykori felesége.
Csütörtök reggel mentő vitte kórházba Lisa Marie Presley-t, miután megállt a szíve otthonában. Az 54 éves hírességet a helyszínen sikerült újraéleszteni, ezután kórházba szállították.
Lisa Marie Presley a Tennessee állambeli Memphisben született 1968. február 1-jén, pontosan kilenc hónappal Elvis és Priscilla esküvője után. Lisa Marie rövid ideig a környéken nevelkedett, majd szülei 1973-as válását követően 4 évesen édesanyjával Los Angelesbe költözött.
Elvis 1977 augusztusában halt meg, amikor Lisa Marie 9 éves volt, így ő lett a hagyaték közös örököse Vernon Presley nagyapjával és Minnie Mae Hood Presley dédnagyanyjával. Az ő 1979-ben és 1980-ban bekövetkezett haláluk után ő lett az egyedüli örökös, és ő örökölte apja graceland-i rezidenciáját is.
1988 októberében Lisa Marie hozzáment Danny Keough-hoz, egy chicagói zenészhez, akivel két gyermeket köszöntöttek: 1989-ben lánya, Riley, 1992-ben pedig fia, Benjamin. Öt és fél év házasság után a pár 1994 májusában elvált.
Alig egy hónappal később feleségül ment Michael Jackson énekeshez, akivel először néhai édesapja egyik Las Vegas-i koncertjén találkozott, amikor ő 7 éves volt, míg a pop királya még a Jackson Five tagja volt.
„Nagyon szerelmes vagyok Michaelbe, az életemet annak szentelem, hogy a felesége legyek. Megértem és támogatom őt” – állt Lisa Marie akkori nyilatkozatában. „Mindketten alig várjuk, hogy családot alapítsunk”.
Két évvel később Lisa Marie és Jackson szakítottak. A 2000-es évek elején Lisa Marie hozzáment Nicolas Cagehez, egy titkos szertartás keretébe Hawaiin, Elvis halálának 25. évfordulóján. Alig négy hónappal az esküvőjük után azonban a pár bejelentette, hogy elválnak.
2006-ban összekötötte életét Michael Lockwooddal, akitől két ikerlánya született. Lisa Marie aztán 2016 júniusában beadta a válókeresetet.
2020-ban Lisa Marie fia, Benjamin öngyilkosság áldozata lett. A színésznőt mélyen megviselte gyereke halála, azóta sem tudta kiheverni.