Felfoghatatlan tragédia rázta meg az olasz futballvilágot: elhunyt Matthias Verreth, a Serie B-ben szereplő Bari középpályásának kisfia.
A mindössze 1 éves és 2 hónapos Elliot Charles néhány nappal korábban került kórházba vírusfertőzés miatt, állapota azonban gyorsan romlott, és a gyermek július 27-én örökre lehunyta a szemét.
A 27 éves labdarúgó éppen edzőtáborban volt, amikor értesült a megdöbbentő hírről. A Gazzetta.it beszámolója szerint épp csapattársaival ebédelt, amikor telefonon közölték vele fia halálát.
A játékos zokogásban tört ki, azonnal hazautazott, hogy felesége, Séli Muyabo és hároméves kislánya, Amelia Madelyn mellett lehessen ebben az elképzelhetetlenül nehéz időszakban.
A Bari klubja is megszólalt – szívszorító üzenetben álltak Verreth mellé
A szomorú hírt követően a Bari labdarúgóklub hivatalos közleményben fejezte ki együttérzését a megrendült játékos és családja felé:
„Nincsenek szavaink, hogy kifejezzük azt a hírt, amely mindannyiunkat mélyen megrázott. Luigi De Laurentiis elnök, a technikai stáb, az egész csapat, a vezetőség és a Biancorossi munkatársai Matthias Verreth és családja mellett állnak ebben a szörnyű pillanatban, amelyet szülőként és emberként átélni lehet: egy gyermek hirtelen elvesztése. Kérjük a szurkolókat, hogy gondolatban és szívükben legyenek Matthias, felesége, nagy lányuk és minden szerettük mellett ebben a szörnyű fájdalomban. A Biancorossa csapata ma visszatér Bariba, gyász és tisztelet jeléül egy ilyen tragédia miatt.”
A klub a történtek miatt lemondta a Cavese elleni barátságos mérkőzést is – a döntés méltó jele annak a gyásznak, amely nemcsak Verreth családját, hanem az egész futballközösséget megrendítette.