A magyar színházi és filmes világot mélyen megrázta Scherer Péter halálhíre. A 64 éves Jászai Mari-díjas színész kedden délelőtt hunyt el, hosszan tartó betegség után. Távozása után kollégák, barátok és pályatársak sorra osztották meg személyes emlékeiket és búcsúüzeneteiket.
A legmeghatóbb sorokat talán legközelebbi alkotótársa, Mucsi Zoltán írta, akivel évtizedeken át együtt dolgoztak színpadon és filmvásznon. A közönség számára örökre összeforrt a nevük a legendás Kapa-Pepe párossal, amely a Jancsó-filmek egyik legemlékezetesebb duójává vált.
„Drága Barátom, nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig. Már hiányzol! Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy” – írta Mucsi Zoltán.
Majd így folytatta: „Nyugodj békében drága Pepe!”
A két színész pályája hosszú időn át szorosan összekapcsolódott. A Kapa–Pepe karakterek összesen hat Jancsó Miklós-filmben jelentek meg, elsőként az 1999-es Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című alkotásban. Később együtt dolgoztak a Krétakör társulatában is, majd 2009-ben közösen alapították meg a Nézőművészeti Kft.-t Katona Lászlóval, Kovács Krisztiánnal és Gyulay Eszter dramaturggal.
Kedden este ismét együtt álltak volna színpadra A fajok eredete című előadásban, ám a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház délután közölte: az előadás „előre nem látható váratlan körülmények miatt a mai napon elmarad”.
Liptai Claudia szintén megrendítő sorokkal búcsúzott Scherer Pétertől. Bejegyzésében arról írt, hogy a színész soha nem panaszkodott, még akkor sem, amikor mindenki tudta, hogy beteg.
„Soha nem panaszkodtál, pedig tudtuk, hogy beteg vagy, aztán valahogy újra visszaköltözött az élet a szemedbe, a szín a hajadba és ez mindannyiunkat boldogsággal töltött el” – írta.
A műsorvezető és színésznő hozzátette: „Sokkal, sokkal szegényebb lesz a föld nélküled. Óriási veszteség járja át most a szívem.”
Müller Péter Sziámi is a közösségi oldalán emlékezett meg a művészről, ahogyan a Pagony Kiadó is, amely külön kiemelte Scherer Péter szinkronszerepeit és mesefiguráit.
„Az ő hangján szól a fülünkben Boribon, Csoda és Kósza, és természetesen a kuflik is. Nélküle egy kicsit még elhagyatottabb lesz az elhagyatott rét” – írták.
Csuja Imre az Indextől értesült kollégája haláláról. Elmondta, hosszú évtizedek óta ismerték egymást, és számtalan közös munkán osztoztak.
„Régóta ismertük egymást, együtt játszottunk még a Bárkában Egressy Zoltán Kék, kék, kék című darabjában” – idézte fel.
A színész arról is beszélt, hogy korábban szóba került egy újabb közös televíziós projekt Badár Sándorral és Epres Attilával, ám erre már nem kerülhet sor.
Scherer Péter halálhírét kedden a Nézőművészeti Kft. jelentette be hivatalos Facebook-oldalán. A társulat közölte, hogy a színész emlékére este 21 órakor virrasztást tartanak.
