KezdőlapHírekNovák Katalin 32 millió forint értékű ruhát tartott meg, amelyet az adófizetők...

Novák Katalin 32 millió forint értékű ruhát tartott meg, amelyet az adófizetők pénzéből fizettek

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Novák Katalin volt magyar köztársasági elnök 82 ezer euró, vagyis több mint 32 és fél millió forint értékben tarthatott meg ruhákat, amiket az adófizetők pénzéből vásároltak neki.

A ruhákra költött összegre abból a listából derült fény, amit a Direkt36 közérdekű adatigénylés keretében kért ki a köztársasági elnöki hivataltól. Eszerint az állam egy hónap alatt akár 4 millió forintot is költött a volt köztársasági elnök ruháira, amiket a lemondása után is megtartott.

A táblázatban tételesen fel vannak sorolva Novák Katalin korábbi és Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök protokolleseményekre vásárolt ruhái. Az egyik tétel például egy fekete fátyol, amit Novák Katalin a Ferenc pápával való találkozása során viselt, és ami 210 ezer forintba került.

Összehasonlításképpen a jelenlegi köztársasági elnök, Sulyok Tamás egyéves hivatali ideje alatt a Sándor-palota által megosztott adatok szerint kétmillió forintot költöttek ruhadarabokra – az egyik legdrágább tétel két zakó volt összesen 292 ezer forintért.

Novák Katalin egyébként volt elnökként évi 5,7 millió forint elnöki nyugdíjat kap.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet