Óriási népszerűségnek örvendett a hír, miszerint Kapu Tibor a második magyar űrhajósként jutott ki a világegyetembe. Egy egész nemzet követte figyelemmel a pillanatot, amikor június 25-én az asztronauta elhagyta a Földet, és lélegzetvisszafojtva vártuk a percet, amikor sikeresen eléri az úticélt. Kapu Tibor azóta többször is üzent a földieknek – a hétvégén pedig a magyar miniszterelnökkel is beszélgetett.
Orbán Viktor a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint vasárnap telefonon hívta fel Kapu Tibort a világűrben. Hétfőn reggel pedig élő adásban közölte a teljes beszélgetésüket a magyar űrhajóssal. „Kapcsoljuk a világűrt. Beszélgetés Kapu Tiborral” – indította a Facebook LIVE-ot a miniszterelnök, majd azt is elárulta, nagyjából negyedórán keresztül beszélgettek, és ezidő alatt több témát is sikerült körbejárniuk.
Orbán Viktor elsősorban arra volt kíváncsi, hogyan érzi magát Kapu Tibor több ezer kilométerre a Földtől. Az űrhajós kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy beszélgethet nemcsak a miniszterelnökkel, de minden nézővel. Az állapotáról pedig azt mondta, jelenleg nagyon jól van, épp egy sűrű munkanap közepén járnak – foglalta össze az űrhajós szavait a megosztott videó alapján a Blikk.
Az asztronauta azt is megjegyezte, a szüleivel való telefonbeszélgetésből hallotta, mekkora hatással volt a teljesítménye a magyarokra. „Érzem, és rendkívül boldog vagyok. A küldetésnek az egyik legfontosabb célját, azt, hogy elérjük a magyar embereket ezzel, már elértük” – fogalmazott a magyar űrhajós.
Orbán Viktor arra is kíváncsi volt, mit gondol Kapu Tibor arról, hogy van-e értelme Magyarországnak beszállni az űriparba. Erre az űrhajós így válaszolt: „Számomra ez nem is kérdés. Úgy hiszem és vallom, hogy a kis országok, kis nemzetek, mint Magyarország, tudnak a legnagyobbat álmodni. Az űripar manapság egy olyan tudományág, amelybe nem kell az embernek nagy szereplőnek lennie, hogy be tudjon csatlakozni. Elég, ha megnézzük az AX-4-es misszió tagjait: van egy amerikai, egy indiai és egy lengyel kollégám is. A lengyel nép sem mondható a legnagyobb űrnemzetnek. Bár India és Amerika jóval előttünk jár, szerintem ez egy nagyon jó példája annak, hogy nemzetközi kooperációban hatalmas dolgokat tudunk létrehozni” – fejtette ki Kapu Tibor, aki azt is megjegyezte, jelenleg az űripar remek kilátások előtt áll, és a mostani befektetések később többszörösen megtérülhetnek. De ami számára ennél is fontosabb, hogy mennyi embert inspirálhat. Ő maga is édesapja, illetve Farkas Bertalan példáját követte.
Kapu Tibor azt is elárulta a miniszterelnöknek, hogy a napjai odafönt rendkívül aktívan telnek, sok teendője van, de időt szakít a kollégáival való beszélgetésekre és pihenésre is. A kedvenc helye pedig a kupola – a hely, ahonnan folyamatosan kilátás nyílik a Földre. „A mai napomat is itt kezdtem reggel 4-kor. Láttam, hogy van egy nagyon jó elhaladásunk Magyarország felett, úgyhogy a magyarokkal keltem” – jegyezte meg az űrhajós.
Bár csak ötödik napja van a világűrben, sokaknak feltűnt, hogy megváltozott Kapu Tibor külseje. Ennek tudományos okai vannak, magyarázta a Blikknek Tamási Dávid, a Spacejunkie alapító-főszerkesztője. Amint ugyanis az űrhajósok elhagyják a Földet és fellép a súlytalanság, elindul a csontritkulás és az izomtömegvesztés – mert a gravitációmentes övezetben már nem kell annyira használni az izmokat.
A szakértő szerint az ember belső szervei is elkezdenek „lebegni” odafent. a test szinte teljes víztartalma a fejbe áramlik, mivel a gravitáció nem húzza le. Ezt a szakma is vízfejűségnek hívja, de volt olyan, hogy valakinek a látása romlott, mert a szemnyomás annyira megnőtt, hogy egy ideig nem látott – fejtette ki Tamási Dávid.
Hozzátette: idővel a szervezetünk ezt is meg tudja szokni. Nem véletlen, hogy az asztronautáknak az űrben kötelező naponta két órát sportolniuk is, hiszen enélkül olyan károsodás érné a testüket, hogy a Földre való visszaérkezés után hónapokon keresztül talán meg sem tudnának mozdulni – magyarázta a Spacejunkie atyja a Blikknek.
A videóhívás során Kapu Tibor is megerősítette, érzi, hogy az agyi funkcióra is hatással van a világűr. Ő és a kollégái is tapasztalták, hogy kicsit „ködös az agyuk”, de eddig jól veszik a kihívásokat. A beszélgetés pillanatában 28 000 km/h-val haladtak, és az Atlanti-óceán felett jártak.
A miniszterelnök arra is kíváncsi volt, miből áll egy űrhajós „mindennapi kenyere”. Kapu Tibor ekkor elárulta, vitt magával piros aranyat és erős paprikát is, amire nemcsak nagyon büszke, de az otthon ízeit is jelenti számára. Mivel az űrhajósok eledele magas kalóriatartalmú, de könnyű és ízetlen ételek, a magyar fűszerekkel csodákat művelnek velük – tette hozzá az űrhajós.
Orbán Viktor azt is megkérdezte, látszik-e a háború odafentről. Kapu Tibor erre így felelt: „innen én csak szépet és jót látok. Csak gyönyörű színeket, gyönyörű városokat… Egyelőre ennyit láttam”.
A teljes beszélgetés az alábbi videóban nézhető vissza!