Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország nem fél lelőni az orosz drónokat, ha azok véletlenül vagy szándékosan megsértik a magyar légteret. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy Európa erősebb Oroszországnál.
Orbán szeptember 29-én a Harcosok Órájában bírálta a nyugat-európai vezetők túlzott óvatosságát, és azzal érvelt, hogy nem érti, miért viselkednek úgy, mint akik veszélyben vannak.
„Mi minden dimenzióban erősebbek vagyunk. Én sose értettem, hogyha mi vagyunk az erősebbek, miért beszélünk úgy, mint aki gyenge? Oroszország nem tud nekünk kárt okozni. Hát hogy’? Oroszország hozzánk képest gyenge, katonailag is gyenge, gazdaságilag is gyenge, lélekszámát tekintve is gyenge. Mi vagyunk az erősek. Nekünk úgy kéne viselkednünk, ahogy egy erős közösség viselkedik. Ehhez képest azt játsszák, hogy mi vagyunk a gyengék. Föl nem foghatom” – mondta a miniszterelnök.
A kommentárok a NATO és Moszkva közötti feszültségek fokozódása közepette hangzottak el. A hónap elején Lengyelország több orosz drónt lőtt le, amelyek átrepültek a területén – ez volt az első alkalom, hogy a szövetséges erők ilyen lépést tettek Oroszország Ukrajna elleni inváziója óta.
Röviddel ezután egy orosz drón Románia légterébe repült be, három orosz harci repülőgépet pedig Észtország felett figyeltek meg. Skandináviában gyanús dróntevékenység miatt ideiglenesen bezártak repülőtereket Dániában és Norvégiában.
Az ismételt jogsértésekre válaszul mind a NATO, mind az EU új intézkedéseket jelentett be, amelyek célja az európai keleti határok biztonságának megerősítése. Több nyugati vezető, köztük Donald Trump amerikai elnök is felszólított az orosz repülőgépek lelövésére, ha azok belépnek a NATO-tagállamok légterébe.
Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha az orosz drónok a magyar légtérbe repülnének be, képesek lennénk-e megvédeni a légterünket, Orbán így válaszolt: „Mi úgy tudjuk, hogy igen. Mi nem is félünk ettől. Majd lelőjük őket, persze.”
Alig néhány nappal korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította, hogy felderítő drónok, feltehetően Magyarországról, átrepültek az ukrán területre. Szijjártó Péter külügyminiszter visszautasította a vádakat.
Orbán Viktor erre is kitért a Harcosok Órájában, mondván, Ukrajna nem Magyarországgal áll háborúban, hanem Oroszországgal. „Tehát neki a keleti irányú határán lévő drónokkal kéne foglalkoznia. Itt NATO-tagállamok vannak. Ukrajna hátországa biztonságban van, innen nem támadja meg senki” – fogalmazott, hozzátéve, hogy még ha meg is történt volna az incidens, amire Zelenszkij hivatkozott, annak sem lenne különösebb jelentősége.
„Tehát ez az egész egy kamu dolog, semmi jelentősége nincs. Én a minisztereimnek hiszek. De tegyük föl, hogy néhány méterre berepült volna oda. És akkor mi van? Ukrajna nem egy független ország, Ukrajna nem egy szuverén ország. Ukrajnát mi tartjuk el, a Nyugat tartja el, mi adjuk a fegyvereit. Nem szabad úgy viselkednie Ukrajnának, mintha egy szuverén állam lenne.”