A miniszterelnök csütörtök este a közösségi oldalán jelentette be, péntek reggel, pontban fél nyolckor fontos üzenetet fog megosztani a honfitársaival. A választási kampány fináléjában Orbán Viktor kiemelte a kormánya által elért eredményeket, ugyanakkor felhívta a figyelmet egy veszélyre. A tét nagy lesz vasárnap, ezért is kérte mindenkitől azt, hogy éljen majd a szavazati jogával.
Íme Orbán Viktor ma reggeli élő videóüzenete, amelyet a Facebook– és YouTube-csatornáján osztott meg a kormányfő:
„Tisztelt Honfitársaim!
Vasárnap választunk, nemcsak kormányt, sorsot a hazának. 16 év alatt egy düledező országból stabil és biztonságos hazát építettünk, együtt. Hazaküldtük az IMF-et, megadóztattuk a bankokat és a multikat, és így megszüntettük Magyarország kiszolgáltatottságát.
Egymillió új munkahelyet teremtettünk, pedig mindenfelől mosolyogtak, amikor ezt vállaltuk. Bevezettük a 13. és 14. havi nyugdíjat, a minimálbér emelésével pedig elértük, hogy a bérek a négyszeresére emelkedtek. Bevezettük a rezsicsökkentést, és megvédtük a magyar családokat az elszálló üzemanyagáraktól. Kerítést építettünk, és megálljt parancsoltunk az illegális migrációnak. És képesek voltunk, ha kellett, Brüsszel ellenében is nemet mondani a háborúra. Ezek mind a mi közösen elért eredményeink.
De most az a veszély fenyeget, hogy mindazt, amit együtt felépítettünk, elveszíthetjük. A világban dúló háborúk mellett egy olyan energia- és pénzügyi válság kopogtat Európa ajtaján, amelyből Magyarország sem maradhat ki. Ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat. Külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt. Tüntetéseket és balhét szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna az Önök voksait.
Beszéljünk világosan: ez egy szervezett kísérlet arra, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.
Tisztelt Honfitársaim!
Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje. Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége. Mi nemzeti egységet hirdetünk, és az előttünk álló nagy európai válságban minden magyar családot meg fogunk védeni. Ehhez a kulcs most vasárnap az Önök kezében van.
Kérem, beszéljenek a családjaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel! Mondják el nekik, hogy a tét óriási. A változtatás veszély, a Fidesz a biztos választás.
Kérem, szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t!
Isten óvja Magyarországot, hajrá magyarok!” – üzente Orbán Viktor.
