Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A Liszt Ferenc repülőtér termináljain az idén októberben 845.815 utas fordult meg, ebben a hónapban először sikerült átlépni a 800 ezres határt – közölte a Budapest Airport (BA) pénteken.

A repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a Liszt Ferenc repülőtér termináljain októberben 9,2 százalékkal növekedett az utaslétszám az egy évvel korábbihoz képest.

Januártól októberig 7,64 millió utasa volt a Liszt Ferenc repülőtérnek, ami szintén a valaha elért legnagyobb szám ebben az időszakban, több mint 600 ezer fővel haladja meg a tavalyit.

Az előrejelzések szerint a fellendülés kitarthat az év utolsó harmadában is, így minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót – írja közleményében a Budapest Airport.

Jelentősen megnőtt az átszálló utasok forgalma is Budapesten, az októberi adatok 42 százalékkal magasabbak tavalyinál.

Továbbra is dinamikusan, több mint 80 százalékkal növekedett viszont a hosszú távú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő new york-i járatának, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest-Doha járat beindulásának köszönhető.

A diszkont légitársaságok forgalmában az év eleji erőteljes menetelés után némi csökkenés tapasztalható. Az előrejelzések szerint a diszkont szegmens az év végén – főleg az ünnepek miatt – újra magára talál. Az egész évet tekintve a fapados repülőforgalom 4,1 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a közleményben hangsúlyozza: a budapesti légi forgalom növekedési üteme meghaladja az európai átlagot, elsősorban a hagyományos, menetrendszerű légitársaságok jelentik a növekedés motorját. Kiemelte a Malév-utasok számának dinamikus növekedését, amely elsősorban a külföldről érkező utasoknak köszönhető. Tovább erősödött Budapest központi szerepe az átszálló forgalomban. Mindez alátámasztja a nemrégiben átadott két új utas biztonsági folyosó megnyitásának indokoltságát a tranzitban – emelte ki a légiközlekedési igazgató.

Forrás: MTI


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!