A szépnek egyáltalán nem nevezhető gömbhal eddig nem úgy élt a köztudatban, hogy milyen egy hasznos halfaj, hiszen a teremtmény szervei és bőrének egy része halálos idegmérget tartalmaz, így ami elfogyasztotta, az a legtöbb esetben belehal a finomnak hitt ebédbe.
A Fox News által közölt hír szerint a halban található idegméreg, másnéven a Tetrodotoxin igencsak hatékonynak bizonyult a kemoterápia idején fellépő fájdalmak csillapítására. A rákellenes eljárás eléggé megterhelő a kezelésben résztvevő betegek számára, volt olyan eset is, hogy a fájdalom annyira megviselte a páciens szervezetét, hogy később tolószékbe került.
Jelenleg különböző ópiátokat használnak az orvosok, hogy megkönnyítsék a kemoterápiás fájdalmakat, viszont ezek a gyógyszerek mellékhatásokkal is járnak, ilyen például a hallucináció, a zavarodottság, vagy az étvágytalanság. Emellé görcsoldó fájdalomcsillapító medicinákat is kell szedniük a betegeknek, viszont ez akár magát a kemoterápiás kezelést is kockáztathatja.
A kutatók elmondása szerint a gömbhalban található Tetrodotoxin amellett, hogy hatékonyabban lép fel a fájdalom ellen, nincsen mellékhatása, hiszen úgy működik, hogy blokkolja azokat a fő elektromos pályákat, amelyek a fájdalomérzet közvetítéséért felelősek. Az rendkívül erős idegméreg használatakor nagyon fontos a megfelelő dózis megállapítása. Már tesztelték előrehaladott rákbetegeken, hatékonyan enyhítve a fájdalmaikon. Ahhoz, hogy majd sikeresen tudják használni az új fájdalomcsillapítót, még számos kutatás elvégzésére van szükség.