KezdőlapHírekSúlyos bejelentést tett Putyin: több mint 700 ezer orosz katona van már...

Súlyos bejelentést tett Putyin: több mint 700 ezer orosz katona van már az ukrán fronton

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Újabb súlyos kijelentéseket tett Vlagyimir Putyin, aki Oroszország nemzeti ünnepén nyilvánosan beszélt az ukrajnai háború jelenlegi helyzetéről. A Kreml vezetője szerint jelenleg több mint 700 ezer orosz katona harcol az ukrán frontvonalakon, miközben ismét kemény üzeneteket küldött a Nyugatnak és Ukrajnának.

Hirdetés

Az orosz elnök a háborúban részt vevő katonákkal tartott találkozón méltatta az alakulatokat, külön kiemelve a rohamegységek szerepét.

„Mindenki teljesíti a feladatát, és mindenki méltósággal teszi ezt. Ebben az összefüggésben külön ki szeretném emelni azt a döntő fontosságú feladatot, amelyet a rohamegységeink látnak el” – fogalmazott Putyin.

A Kreml által közölt 700 ezres létszámot független források egyelőre nem erősítették meg, de a kijelentés így is komoly figyelmet váltott ki nemzetközi szinten.

Hirdetés

Beszédében Putyin ismét azt állította, hogy az Ukrajna által végrehajtott dróntámadások célja az orosz gazdaság meggyengítése és a belső megosztottság szítása.

Bár hangsúlyozta, hogy ezek a kísérletek szerinte kudarcot vallanak, elismerte: Oroszországnak sürgősen erősítenie kell légvédelmi kapacitásait.



Az orosz elnök ismét történelmi és ideológiai alapokra helyezte mondandóját, amikor arról beszélt, hogy az orosz államiság több mint ezer éve megszakítás nélkül létezik.

Szerinte az ország erejét mindig az egység és a hazafiság tartotta össze.

Hirdetés

Ez a kijelentés azonban egy olyan időszakban hangzott el, amikor több felmérés szerint az orosz társadalom jelentős része a háború lezárását és béketárgyalások megkezdését sürgeti.

A beszéd egyik legélesebb pontján Putyin közvetlen üzenetet küldött azoknak, akiket Oroszország ellenfeleinek nevezett.

„Ne harcoljanak Oroszország ellen. Soha ne próbálkozzanak ezzel. Éljünk békében, és oldjuk meg minden problémát tárgyalások útján” – mondta.

A kijelentés különösen erős visszhangot váltott ki, mivel az ukrajnai háborút maga Oroszország indította el a 2022-es invázióval.

A Kreml vezetője egyértelművé tette, hogy Moszkva kész további katonai lépésekre.

Putyin figyelmeztetett: Oroszország fokozhatja a „visszavágó csapásokat”, ha Ukrajna továbbra is támadja az orosz katonai és ipari infrastruktúrát.

Emellett arról is beszélt, hogy Oroszország mesterséges intelligenciával működő drónrendszereket akar fejleszteni, valamint egy olyan műholdas internetes hálózatot építene ki, amely felülmúlhatja az Starlink teljesítményét.

A feszültséget tovább növeli, hogy az idei Oroszország Napját is ukrán dróntámadások árnyékolták be. Az orosz védelmi minisztérium szerint egyetlen éjszaka alatt 231 drónt semmisítettek meg 15 különböző régióban.

A fokozódó támadások miatt Moszkva 2003 óta először lemondta a Vörös térre tervezett hagyományos ünnepi koncertet.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet