Megdöbbentő eset történt a barcelonai El Prat repülőtéren: egy házaspár ott hagyta 10 éves fiát, miután kiderült, hogy a gyerek lejárt útlevéllel nem utazhat – ahelyett, hogy visszafordultak volna, felszálltak a repülőre, és elutaztak a másik gyermekükkel együtt, írja a The Sun.
A történetről Lilian, a repülőtér egyik alkalmazottja számolt be a TikTokon, amely videó már több mint 300 ezer megtekintésnél jár, és hatalmas felháborodást váltott ki. A nő szerint a szülők egy rokont hívtak, hogy menjen a fiúért, miközben ők békésen elindultak nyaralni.
„Egyszerűen azt mondták, hogy nem akarták elveszíteni a jegyeket. Számukra ez teljesen normális volt. Nyilvánvalóan mi és a rendőrség nem így gondoltuk” – mondta Lilian.
Nem engedték felszállni – a szülők mégis elutaztak
A fiú lejárt spanyol útlevele miatt nem kaphatott belépést a célországba vízum nélkül. Ennek ellenére a szülők úgy döntöttek, hogy feláldozzák a gyermeküket a nyaralásért, és felszálltak a járatra a másik, fiatalabb gyermekükkel.
A helyzet akkor derült ki, amikor a terminál alkalmazottai észrevették az egyedül kóborló gyermeket, aki azt mondta, hogy a szülei már elutaztak a „szülőhazájukba” pihenni. A személyzet értesítette a rendőrséget, akik később azonosították a repülőn tartózkodó szülőket.
„Hogy lehet egy 10 éves gyereket a repülőtéren hagyni csak azért, mert nincsenek rendben a papírjai? És nyugodtan elmenni nyaralni?” – fakadt ki Lilian a videóban.
A pilóta is megpróbált közbelépni – de hiába
A pilóta, miután hallott az elhagyott gyermekről, bejelentette a gépen, hogy valaki esetleg otthagyta-e a gyerekét – ám senki sem jelentkezett. A fiú végül rendőri segítséggel került biztonságba, de a szülők viselkedését sokan embertelennek és felelőtlennek nevezték.
Lilian elmondása szerint még a család hat darab bőröndjéről is neki kellett gondoskodnia, miután a szülők már a levegőben voltak.
A szülők állampolgárságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, és az sem világos, hogy vádat emeltek-e ellenük vagy kaptak-e büntetést az eset miatt. Az információk jelenleg kizárólag a repülőtéri dolgozó beszámolóján alapulnak, hivatalos közleményt még nem adtak ki.