Mély gyász árnyékolja be a Bayern Münchent és a német futballvilágot: Sven Ulreich, a klub kapusa bejelentette, hogy szeretett fia, Len, mindössze hatéves korában, hosszú és súlyos betegség következtében elhunyt.
A tragédia néhány héttel ezelőtt történt, ám a sportoló és felesége, Lisa, csak most döntöttek úgy, hogy a nyilvánosság elé állnak, hogy ezzel véget vessenek a találgatásoknak, amelyek Ulreich ismételt mérkőzéstávolmaradásai kapcsán merültek fel.
A gyászoló apa az Instagramon osztotta meg a hírt és a fájdalmát:
„Mélységes szomorúsággal kell ma bejelentenünk, hogy fiunk, Len néhány héttel ezelőtt, hosszú és súlyos betegség után elhunyt. A döntés, hogy ezt most nyilvánosságra hozzuk, hihetetlenül nehéz számunkra, de fontos lépés a családunk számára, hogy tisztázzuk a helyzetet a környezetünkben és a nyilvánosság előtt.”
A sportoló azt is hozzátette, hogy családja most a túlélésre és a gyógyulásra koncentrál.

„Lányunkkal együtt most próbálunk lépésről lépésre visszatalálni az életbe” – írta.
Sven Ulreich távolléte az elmúlt hónapokban szembetűnő volt, különösen az idegenbeli meccsekről maradt távol, ami több kérdést is felvetett a sajtóban és a szurkolók körében. Mostanra világossá vált: a kapus súlyos beteg gyermekét kísérte, és egy szülői rémálom vált valóra.
A sportoló köszönetet mondott azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellette álltak.
„Külön köszönet a barátaimnak és a FC Bayern München klubnak a diszkrécióért és a rendkívüli támogatásért az elmúlt hónapokban – ez nagyon sokat jelentett nekünk.”
„Kérjük a közönséget és a média képviselőit, hogy legyenek megértőek és tartsák tiszteletben magánéletünket. Kérjük, tartózkodjanak további kérdésektől és nyilatkozatoktól. Lisa & Sven” – írta.