Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólította a magyar hatóságokat, hogy engedélyezzék a június 28-ra, szombatra tervezett Pride felvonulást a magyar fővárosban. Támogatásáról biztosította az LMBTQ+ közösség tagjait, és bírálta a magyar kormány azon szándékát, hogy büntetni kívánja a résztvevőket. A hivatalos tiltás ellenére számos európai parlamenti képviselő már bejelentette, hogy részt vesz a Budapesti Büszkeség meneten.
„A magyarországi és mindenhol máshol élő LMBTQ+ közösségnek üzenem, hogy mindig a szövetségesük leszek” – írta az X-en megosztott bejegyzésben von der Leyen.
Az Országgyűlés márciusban megszavazta a Pride betiltását elősegítő törvényt, a gyermekek védelmére hivatkozva. A jogszabály értelmében tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ennek ellenére a Facebookon jelezte, hogy a főváros továbbra is készül a Pride-ra. „Budapest nem hagyja magukra, megvédi mindazokat, akiknek volt is, van is bátorságuk kiállni az önbecsülésükért, kiállni a közösségükért, kiállni a szabadságért, a szerelem erejéért. Pride lesz!” – írta március 17-én.
A főpolgármester most megerősítette korábbi bejelentését: „A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet! Találkozzunk szombaton!” – írta egy friss bejegyzésben, ugyanakkor Ursula von der Leyen videóüzenetét is megosztotta.
A magyar kormány hivatalos levelet küldött az uniós tagállamok nagyköveteinek, amelyben figyelmeztette őket, hogy ne vegyenek részt a felvonuláson, és ne engedjék, hogy a nagykövetség munkatársai részt vegyenek azon.
Az AFP szerint a Tuzson Bence igazságügyi miniszter által aláírt levélben az áll: „A Pride felvonulás egy jogilag tiltott gyülekezés, amelynek megrendezése bűncselekménynek minősül, ami egy évig terjedő börtönbüntetéssel járhat.”
Több tucatnyi európai parlamenti képviselő azonban bejelentette, hogy a hivatalos tiltással dacolva Budapestre utazik, hogy támogassa az LMBTQ+ közösséget és részt vegyen a felvonuláson. A szervezők a kormányzati nyomás ellenére rekordméretű mozgósításban reménykednek.
Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor válaszolt Ursula von der Leyennek, arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tartózkodjon a tagállamok rendészeti ügyeibe való beavatkozástól.