KezdőlapHírekVerebes István keményen bírálta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát: „Undorodom az egésztől”

Verebes István keményen bírálta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát: „Undorodom az egésztől”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Állítsd be, hogy a Twice.hu cikkeit mindig az elsők között lásd a Google-ben

Élesen bírálta az ügynökakták megnyitásának módját és időzítését Verebes István, akinek édesapja is szerepel a nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokban. A színész-rendező korábban maga is támogatta az akták megnyitását, most azonban úgy véli, a döntés súlyos emberi drámákat okozhat. Bár továbbra is támogatja Magyar Péter kormányának politikai irányvonalát, a kormányzat kapkodását és egyes személyi döntéseit is kifogásolta.

Hirdetés

Verebes István a Magyar Közöny podcast csütörtöki adásában beszélt arról, milyen érzéseket váltottak ki belőle a november 4-én nyilvánosságra hozott ügynökakták. A színész-rendező elmondta, hogy a dokumentumokban több ismerőse, barátja, sőt az édesapja neve is felbukkant.

Bár korábban fontosnak tartotta az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalát, a történtek hatására megváltozott a véleménye. Hangsúlyozta, hogy meglátásai személyes tapasztalatokon és érzéseken alapulnak, nem tudományos megállapításokon.

„Amíg nem nyíltak meg, addig én is úgy gondoltam, hogy ezeknek meg kellene nyílnia. Most, hogy megnyíltak, ha tárgyilagosan akarom jelezni az érzékelésemet, nem biztos, hogy a legjobb pillanatban nyíltak meg, ha nem tárgyilagosan, akkor azt kell mondanom, undorodom az egésztől” – fogalmazott Verebes.

Hirdetés

A rendező különösen azt kifogásolta, hogy az aktákat november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének gyásznapján tették közzé. Szerinte sem az időzítés, sem a jelenlegi magyarországi társadalmi légkör nem volt megfelelő egy ilyen érzékeny ügy kezelésére.

Verebes István édesapjának neve is szerepel az ügynökaktákban

A színész-rendező személyesen is érintett a történetben, édesapjáról ugyanis szintén előkerült egy 6-os karton. A dokumentumot nem maga kereste meg, hanem mások küldték el neki.



Elmondása szerint édesapja 1956-ban azzal a feltétellel kapott útlevelet, hogy külföldi utazásai után beszámol arról, kikkel találkozott. Ezt egy ideig teljesítette, 1966-ban azonban megtagadta a további együttműködést.

Verebes István hangsúlyozta, hogy mindez semmit nem változtatott az apjáról alkotott véleményén.

Hirdetés

„Az én apám becsülete előttem semmit nem csorbult” – jelentette ki.

A rendező szerint egy állambiztonsági karton létezése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy bárkiről erkölcsi ítéletet mondjanak. Úgy véli, különbséget kell tenni azok között, akik másokat feljelentettek, és azok között, akiket például egy külföldi utazás feltételeként köteleztek bizonyos információk átadására.

„Nekem ahhoz nem kell hatos karton, hogy valakiről megállapítsam, hogy szar ember vagy sem” – mondta.

A nyilvánosságra hozott iratok pontosságával kapcsolatban is kételyeket fogalmazott meg. Lezsák Sándor ügyére utalva felvetette, honnan lehet biztosan tudni, hogy más személyek esetében nem történtek hasonló informatikai hibák.

Attól tartott, hogy tragédiához vezethet az ismert emberek nevének nyilvánosságra hozatala

Verebes István különösen felháborítónak tartja, ahogyan a nyilvánosságra került nevek megjelentek a hírekben. Elmondása szerint a folyamatosan érkező beszámolók láttán szinte „hányingert” kapott.

Több érintett ismerősét személyesen is felkereste, mert attól tartott, hogy a nyilvános megbélyegzés súlyos lelki következményekkel járhat. Saját megfogalmazása szerint többüket is felhívta, „félve, hogy öngyilkosok lesznek”.

Az elsők között hívta fel Gáti Oszkárt, akinek neve szintén felbukkant az aktákban. A színésznek elmondta, hogy a történtek semmit nem változtatnak a barátságukon, továbbra is jó embernek tartja.

Vágó István feleségével is felvette a kapcsolatot, miután az elhunyt televíziós személyiség neve ugyancsak megjelent a nyilvántartásban.

Verebes István szerint Vágó Istvántól a kémelhárítás azt várta, hogy külföldi útjairól visszatérve számoljon be a tapasztalatairól. A rendező úgy véli, az ilyen eseteket nem lehet automatikusan besúgásként értelmezni.

Saját múltjáról elmondta, hogy őt soha nem próbálták beszervezni. Feltételezése szerint azért, mert nem tartották alkalmasnak erre a feladatra.

Magyar Péter kormányát is bírálta: „Kapkodás van. Futnak az ígéreteik után”

A színész-rendező az ügynökakták ügyén túl a jelenlegi kormány működéséről is beszélt. Leszögezte, hogy továbbra is támogatja Magyar Péter politikai irányvonalát, és korábban maga is tett azért, hogy az előző kormányzat távozzon a hatalomból.

„Abszolút pártolom ennek a kormányzatnak az irányzatát. Mindent meg is tettem annak érdekében, hogy az előző rezsim megszűnjön” – hangsúlyozta.

Ennek ellenére több döntéssel is elégedetlen. Úgy látja, a kormány túl gyorsan próbálja teljesíteni korábbi vállalásait, miközben nem fordít kellő figyelmet azok társadalmi és emberi következményeire.

„Kapkodás van. Futnak az ígéreteik után” – foglalta össze a Tisza-kormányról alkotott véleményét.

Verebes István a kormány személyzeti politikáját is kifogásolta. Szerinte az új vezetés komoly szakemberhiánnyal küzd, mégsem használja ki megfelelően a korábbi ellenzéki pártokban rendelkezésre álló tapasztalatot.

„Abba kéne hagyni az óellenzék diszkriminálását, mert szakemberek vannak ott, és hülyeséget csinálnak, ha az óellenzéket ebből kizárják, mert nincs emberük, nincs orvosuk, nincs ügyészük, nincs mérnökük, nincs vezetőemberük” – fogalmazott.

A rendező szerint a kormánynak akár a Fidesz szakembereinek bevonását is mérlegelnie kellene, a politikai ellentétektől függetlenül.

Ókovács Szilveszter menesztésének módját is kifogásolta

A beszélgetésben szóba került Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatójának menesztése is.

Verebes István elmondta, hogy bár vegyesen ítéli meg Ókovács Szilveszter vezetői tevékenységét, elismeri az Operaház népszerűsítése érdekében tett erőfeszítéseit. Szerinte az intézmény az ő irányítása alatt jóval nagyobb nyilvánosságot kapott.

A leváltás körülményeit ugyanakkor méltatlannak tartja. Úgy véli, a kormányzatnak személyes egyeztetéssel, kulturáltabb módon kellett volna rendeznie a főigazgató távozását, ahelyett, hogy az ügy nyilvános konfliktussá vált.

„Emberségesebb kommunikációt várok el” – jelentette ki Verebes István.

Hirdetés

Iratkozz fel az ingyenes hírlevelünkre

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet