Vlagyimir Putyin ismét visszautasította a vádakat, miszerint Oroszország kezdte volna a háborút Ukrajnában. A Kreml vezetője pénteken, a szarovi atomipari dolgozókkal folytatott találkozóján kijelentette: „Mindent megteszünk annak leállításáért” – írta a The Moscow Times.
Putyin szerint a nyugati közvéleményt propaganda befolyásolja: „Ott (Nyugaton) természetesen működik a propaganda, az embereket agymosásnak vetik alá, és azt mondják nekik, hogy mi kezdtük a háborút. És elfelejtik, hogy ők maguk kezdték a háborút, amikor tankokat és repülőgépeket vetettek be a Donbassz békés lakossága ellen. Akkor kezdődött a háború, és mi mindent megteszünk, hogy megállítsuk.”
A látogatás során Putyin atomfizikusokkal és ipari szakértőkkel tárgyalt a nukleáris szektor fejlesztéséről, a nemzetközi együttműködésről, valamint az alaszkai egyeztetésekről Donald Trump amerikai elnökkel.
Megemlítette, hogy Moszkva bizonyos NATO- és EU-tagországok részéről is támogatást élvez, például Magyarországtól, és kiemelte a Törökországgal fennálló kapcsolatot is.
Bár Putyin most is tagadta a felelősséget, a tények világosak: 2022. február 24-én maga az orosz elnök adott parancsot az ukrajnai invázióra. A Kreml a mai napig „különleges katonai műveletnek” nevezi a háborút, amelynek célját „Ukrajna denacifikálásában és demilitarizálásában” jelöli meg.
Az elmúlt több mint három év alatt a konfliktus több száz kilométeres frontvonalon zajlott, hatalmas pusztítást okozott, tízezrek életét követelte, és milliókat kényszerített otthonaik elhagyására.
A harcok kitörése után Moszkva négy ukrán régió – Luganszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja – annektálását is bejelentette, annak ellenére, hogy ezeket máig nem uralja teljesen. Már 2014-ben a Krím-félsziget illegális bekebelezésével indult el az a folyamat, amely a mostani háborúban teljesedett ki.