A Samsung folyamatosan növekvő részesedéssel vezeti az európai okostelefon piacot – írja a comScore piackutató vállalat elemzése.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Európában az okostelefon felhasználók száma az év utolsó három hónapjának átlaga szerint tavaly 30 százalékkal, 136 millióra emelkedett.
Az EU öt legnagyobb tagállamában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban tavaly decemberben lépte át első alkalommal az okostelefonok piaci telítettségi aránya az 50 százalékot.
A gyártók rangsorában 2011 decemberében még a Nokia vezette a listát 28 százalékos okostelefon piaci részesedéssel Európában. A Samsung akkor 18,1 százalékos, az Apple pedig 20,7 százalékos részesedéssel rendelkezett.
A Samsung a második helyet 2012 februárjában szerezte meg az Apple-től: a Nokia akkor 24,8 százalékos, a Samsung 21,0 százalékos, az Apple pedig 20,7 százalékos részesedéssel rendelkezett.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Az első helyre a Samsung 2012 áprilisában került, az Apple 20,6 százalékos, a Nokia 22,8 százalékos részesedése előtt 23,6 százalékos szeletet hasított ki magának az okostelefon piacon. Elsőségét azóta is megőrizve, részesedését 2012 decemberére 32,3 százalékra bővítette, elsősorban a Nokia és a többiek, a HTC, a RIM és a Sony kárára. Az Apple 2012 decemberében 20,5 százalékos, a Nokia 16,3 százalékos részesedéssel rendelkezett az európai okostelefon piacon.