3D kamerával szerelhetik fel a szeptember 12-én megjelenő iPhone 5-t, írja a The Sun.
A publikáció szerint, az Apple új készüléke, amely jövő hónap végéig a boltok polcain fog virítani, egy chipet is kap, amivel fizetni is tudni fogunk, de számos más funkcióval is felszerelik, többek között térképekkel, amely a Satellite Navigation technológiát használja majd.
Az év legvártabb okostelefonja új designt kap. A készülék vékonyabb lesz, a képernyője pedig nagyobb a jelenleginél, legalábbis ez az információ kapott szárnyra sajtós berkekben.
Mivel az Apple készüléke iránt hatalmas az érdeklődés, a rivális Nokia hamarabb, szeptember 5-én mutatja be új, Windows operációs rendszer alatt futó készülékét.
Az új modellek sikere létfontosságú mindkét cég számára, mondják a szakértől, éppen ezért több millió dollárt fektettek a sikerbe. Hamarosan kiderül ki fog győzni.