Ötödik alkalommal tért vissza a képernyőkre a Legyen ön is milliomos! című közkedvelt vetélkedőműsor. Bár minden a régi, mégis új felállásban érkezik a kvízjáték: Palik László műsorvezetésével párban érkeznek a hazai hírességek, hogy próbára tegyék a szerencséjüket – és a tudásukat.
A legutóbbi adásban Farkasházi Réka és ritkán látott fia csapolta meg a kasszát: kereken ötmillió forintot vihettek haza.
A következő kérdést is szemügyre vették, de mivel nem voltak biztosak a válaszban, hogy melyik kajakos lett egyéniben is olimpiai bajnok, inkább a megállás mellett döntöttek. Az anya-fia páros már azt is tudja, mire fogja költeni ezt a szép kis összeget.
„Büszke vagyok, hogy ő az édesanyám” – fogalmazott a műsor folyamán Réka egyetemista fia, Benjámin.
Ami pedig a nyereményt illeti, Réka így szólt a fiához:
„Benikém, eleve elhatároztam, hogy bármennyit nyerünk, az mind a tiéd lesz, mert vannak nagy álmaid. Az 5 millió forint ahhoz az álomhoz pont elég” – vallotta az édesanya.