KezdőlapHobbyEgy új tanulmány szerint a kutyák az orrukkal „látnak”

Egy új tanulmány szerint a kutyák az orrukkal „látnak”

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Azt mindenki tudja, hogy a kutyák szaglása rendkívül kifinomult, ezért kiváló nyomkövetők. Egy új tanulmány azonban megállapította, hogy erről többről lehet szó. Úgy tűnik, hogy a kutyák szaglása és látása valamilyen módon kapcsolódik egymáshoz.

A Journal of Neuroscience folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szaglás és a látás összekapcsolódik a kutyák agyában, amit eddig egyetlen másik faj esetében sem figyeltek meg.

„A legérdekesebb dolog ebben a kutatásban az orrtól a nyakszirti lebenyig tartó kapcsolatok, ahol az elsődleges látókéreg található” – mondta Philippa Johnson állatorvos-neurológus, a tanulmány vezető szerzője. Ez a felfedezés tovább hangsúlyozza, mennyire fontosak a szagok a kutyák számára.

A kutyák elsősorban a szaglásukra hagyatkoznak. 220 millió szaglóreceptoruk van, szemben az ember 5 millió receptorával. Szagok és illatok alapján térképezik fel a környezetüket, illetve segítségükkel ismerik fel az embereket és más állatokat.

A mostani felfedezés pedig olyasmire világít rá, ami egyelőre teljesen egyedinek tűnik az állatvilágban – a kutyák esetében a szaglás és a látás együttműködik, így teljesebb képet kapnak a világról.

Johnson és csapata MRI-vizsgálatok segítségével térképezték fel 23 kutya agyát, hogy rávilágítsanak a szaglás és a látás közötti kapcsolatra. A felvételek neurológiai kapcsolatot mutattak az orr és a nyakszirti lebeny, vagyis a vizuális kéreg között.

„Az illat hozzájárul a kutyák vizuális kéregéhez, bár nehéz lenne pontosan megismernünk a kutya tapasztalatait. De azt hiszem, az illat segítségével kitalálhatják, hol vannak a dolgok” – magyarázta Johnson, hozzátéve, hogy ez az összefüggés más állatoknál is előfordulhat.

Johnson elmagyarázta, hogy az emberekkel ellentétben, akik elsősorban a látásukra hagyatkoznak, ha fel kell térképezniük egy új környezetet, a kutyák sokkal inkább a szaglásukkal mérik fel a környezetüket. Ez a minta a vak kutyáknál is megfigyelhető, ami csak még inkább megerősíti a feltételezést, miszerint a kutyák látása kevésbé összetett.

„Lehet, hogy a kutyák teljesen más tapasztalattal rendelkeznek a világról, mint mi” – mondta.

„A kórház egyik szemésze azt mondta, hogy rendszeresen vannak gazdák, akik beviszik a kutyáikat, és amikor megvizsgálja a látásukat, kiderül, hogy teljesen vakok – de a tulajdonosok nem hisznek neki, mivel a vak kutyák teljesen normálisan viselkednek. Vissza tudják vinni az eldobott tárgyakat, és jól tájékozódnak a környezetükben, nem ütköznek neki semminek” – magyarázta Johnson.

A kutatók most azt tervezik, hogy vizsgálatukat más állatokra is kiterjesztik. Johnson úgy véli, hogy ez a kapcsolat nagyobb valószínűséggel észlelhető azoknál az állatoknál, akik nagymértékben támaszkodnak a szaglásukra.

„Egy ló feje például túlnyomórészt szaglószervből áll, de másképpen használják az illatokat, mint a kutyák, mivel ragadozók zsákmányai lehetnek, ezért a szagok elsősorban a veszélyre figyelmeztetik őket.” Johnson úgy véli, hogy ugyanannak a szervnek a különböző alkalmazása teljesen más képet adhat a két érzékszerv együttműködéséről.

Pat Shipman paleoantropológus szerint a kutyák kiváló szaglása lehetett az egyik fő oka annak, hogy az ember háziasította ezt az állatot.

„Egy másik ragadozó háziasításának az az előnye, hogy az ember ezzel kaphat valamit, aminek egyébként nincs birtokában” – magyarázta.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet