A szerelem nem tart örökké, de átalakul, és ez egy természetes folyamat! Vannak kapcsolatok, melyek egy életen át tartanak, míg másoknak igen rövid idő adatik meg egymás mellett.
Ahhoz, hogy egy jól működő párkapcsolatod legyen, tenned kell érte, oda kell figyelned a párodra, el kell fogadnod őt olyannak, amilyen, anélkül, hogy állandóan meg akarnád változtatni. Nagyon sok kapcsolati probléma abból adódik, hogy az egyik fél állandóan kötekedik a másikkal, viszont, mint tudjuk, ez hosszútávon semmi jóra nem vezet.
Az alábbi csillagjegyek nem sok jóra számíthatnak a szerelem terén március hónapban, az is lehetséges, hogy szakítás vár rájuk!
1. Kos
A március nem valószínű, hogy a kedvenc hónapjaid közé fog tartozni, főleg a hónap vége felé igen heves érzelmi viharokra kell számítanod. Ebben persze a Teleholdnak is nagy szerepe lesz. Ha egy nem működő párkapcsolatban élsz, akkor most minden bizonnyal szakításra kerül sor.
Azok is vészhelyzetben lesznek, akik már hosszú ideje házasok, de nagyon sokat veszekedtek az utóbbi időben. Egy igen erős belső konfliktusokkal teli időszakon fogsz átmenni, de gondolj arra, hogy a nehézségeken túl megerősödést is eredményeznek ezek az akadályok.
2. Ikrek
Az érzelmi életedben a legnagyobb nehézséget a kommunikáció terén fogod tapasztalni. Nem sikerül a partnereddel megbeszélnetek a problémáitokat, ezért minden bizonnyal szakítás lesz a vége a dolognak. Ne hibáztasd magad, hiszen te mindent megtettél a változás érdekében.
3. Szűz
Számos problémára derül fény ebben a hónapban, és itt az ideje, hogy nyílt kártyákkal játsszatok. Vagy megtaláljátok a közös nevezőt, vagy jobb, ha nem terhelitek tovább egymást, és külön utakon indultok el. Igen erős érzelmi viharokat fogsz átélni, mielőtt meghoznád magadban a végső döntést. Próbálj minden körülmények között kiegyensúlyozott maradni.
4. Skorpió
Ha még friss párkapcsolatban élsz, lehetséges, hogy nem tudsz megbirkózni a felelősségvállalás terhével, ezért inkább a szakítás mellett döntesz. Azok a Skorpiók, akik hosszú ideje párkapcsolatban élnek egy komolyabb hullámvölgyön mennek most keresztül. Sok kényelmetlen beszélgetéssel, vitával, és nézeteltéréssel kell most számolnod. Ha nem elég erős köztetek a kötelék, akkor minden bizonnyal szakítás lesz a vége ennek a feszült időszaknak.