Nem a díjak tesznek kiválóvá egy írót. Amikor az irodalmi Nobel-díjról beszélünk, nem szabad elfelejtsük, hogy több mint 100 éve ítélik oda különböző írók alkotásaiért, és az idő előrehaladtával változtak a szempontok.
Az első díjat 1901-ben osztották ki, és a mai napig a legrangosabb tudományos és irodalmi díjnak számít. Alfred Nobel alapította, és a nevét is innen örökölte. Évente kiosztásra kerül, mind a mai napig, és nem csupán egy alkotásra fektetik a hangsúlyt, de egy egész életműre.
A díjak esetében nem csupán a tudományos avagy irodalmi értéket veszik figyelembe, mint azt, hogy milyen mértékű “újdonságot” mutat fel a korábbi alkotásokkal szemben. Így a díjazottak között egyaránt megtalálhatunk ismert és kevésbé ismert alkotókat.
Íme a 10, általunk kínált író:
Henryk Sienkiewicz (1905-ben díjazott) – az egyik legnépszerűbb lengyel író. Legfontosabb és egyben díjjal kitüntetett alkotása a „Quo Vadis”, a regény, amely Nero császár uralkodása alatti Rómát eleveníti meg, beleértve azt is, ahogy Nero felgyújtatta és veszni hagyta a várost.
Ezen kívül még tizen nyolc munkáját jegyzik, és nagyrészt a díj motiválta ezek megírására.
Thomas Mann (1929-ben nyertes) – a XX. század egyik legnépszerűbb írója. A legfontosabb német esszéista és romantikus író. Élete végéig publikált színdarabokat, regényeket, novellákat és egyéb irodalmi alkotásokat egyaránt.
A díjat odaítélő bizottság motivációja elsősorban a Buddenbrook-ház, fantasztikus regényének értékével magyarázható, amely fokozott figyelmet keltett a klasszikus kortárs irodalomban.
Hermann Hesse (1946-ban nyertes) – „A pusztai farkas” és „Az üveggyöngyjáték” műveivel vált ismertté. Munkásságát jellemzi a távolkeleten eltöltött éveinek emlékeiből építkező regényciklus, később leleplezően ábrázolja a német kisvárosi polgárság életét, bírálja azt a kort, amelyben él. Többek közt neves és elismert irodalomkritikusként is számon tartják.
A díjat odaítélő bizottság motivációja: „életművéért, amely egyre inkább elmélyült, mind merészebbé és impozánsabbá fejlődött a klasszikus humanista ideálokat ábrázolva, valamint stílusművészetéért”.
Ernest Miller Hemingway (1954-ben nyertes) – aki még nem olvasott Hemingway-t, kötelezően pótolja be! Világirodalmi szempontból is az egyik legfontosabb író, aki egyaránt elnyerte a Nobel-díjat, és a Pulitzer-díjat (1953) is.
A bizottság motivációja is vajmi egyszerű: „a művészi szintre emelt narráció, amelyet legutóbb >>Az öreg halász és a tenger << c. regényében is bizonyított”.
Jean-Paul Sartre (1964-ben nyertes) – francia filozófus, az egzisztencializmus képviselője, akinek odaítélték ugyan a díjat, de visszautasította. Ennek ellenére az akadémia őt nevezte ki az 1964-es év nyertesének, és mai napig így van számon tartva.
Pablo Neruda (1971-ben nyertes) – chilei író, versei nagyon korán megjelentek, és mint költő vehette át a Nobel-díjat. Politikai szerepet is vállalt, majd a jobboldali puccs korai éveiben hunyt el. A díj mögött rejlő motivációt a bizottság egyszerűen azzal magyarázta, hogy Neruda a legegyszerűbb és legszebb versek mestere, amiért kiérdemelte a díjat.
Egy részlettel adózunk emléke előtt:
„Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak,
s kívánva, nem – kívánni lenne kedvem,
de ha nem várlak is annyira várlak,
hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.”
William Golding (1983-ban nyertes) – brit romantikus, “A legyek ura” alkotása tette egy csapásra híressé. 1988-ban a királynő lovaggá is ütötte.
Katonaként a legendás Bismarck, német csatahajó elsüllyesztésében is részt vett. Élete végéig tanárként tevékenykedett.
A díjat ítélő bizottság motivációja:
„Regényeinek szimbolikája, mesterien szerkesztett belső monológjai magával ragadják az olvasót.”
José Saramago (1998-ban nyertes) – sok esetben Kafkához hasonlítva, Saramago laza és könnyed stílussal írt, amit a portugál írókra jellemző módon a lehető legtermészetesebben tudott közre adni.
A latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, s a posztmodern irodalom elemeit is beépítette műveibe.
Azt mondták róla, hogy ateista és kommunista.
Ajánlott olvasmány tőle: A kőtutaj, Az embermás és a Vakság.
Elfriede Jelinek (2004-ben nyertes) – regényeire egyaránt jellemző a közvetlen és őszinte stílus, valamint az erőszak és tragédia.
Osztrák írónő, leghíresebb regénye „A zongoratanárnő”. A bizottság a díjjal mind műveinek társadalmi kliséket és abszurditásokat feltáró jellegét, mind pedig nyelvezetének szenvedélyét elismerte.
A díjat nem személyesen vette át, mert úgy gondolta, hogy a német nyelvű szerzők közül az általa „élő klasszikus”-nak tartott, szintén osztrák Peter Handke sokkal inkább megérdemelte volna az elismerést.
Mario Vargas Llosa (2010) – latin amerikai író, az idei év nyertese.
A díj odaítélését a “hatalmi erők feltérképezése”-vel magyarázták. Műveit már a ‘70-es évektől fordítják, és legtöbbjük megtalálható hazánkban is.
Ajánlott olvasmányok: A város és a kutyák, A Zöld Palota, A rossz kislány csínytevései.
Bévé
