A távolság az a bizonyos tényező, amely vagy tönkreteszi a párkapcsolatot, vagy még ellenállóbbá teszi az idő próbájával szemben. Wanja Mary Sellers színésznő és férje, Fabrizio Laurenti filmrendező esetében az utóbbi állapítható meg. A nő Londonban él, a férfi pedig Rómában. 40 éve házasok, 3 gyerekük van, és számukra így kerek ez a világ. Boldogok és tökéletes harmóniában élnek, a köztük lévő 1770 kilométeres távolság ellenére.
Wanja és Fabrizio épp az egyhónapos szabadságát töltötte együtt Mexikóvárosban, amikor egy éttermi vacsoránál készültek búcsút venni egymástól. Várja őket a kötelesség: alig 24 óra múlva mindketten külön utakon folytatják az életüket, a következő találkozásig. Bár sosem tudják előre, mikor látják egymást viszont, ők ezzel teljesen megbékéltek. A 63 éves Wanja élete szerelmének tekinti a 68 éves Fabriziót, és úgy véli, így tökéletes a kapcsolatuk. „Az, hogy 1770 kilométerre élünk egymástól az elmúlt évtizedben, a csodálatos házasságunk titka” – állítja a nő.
Wanja mindig is független és kalandvágyó volt. Az 1980-as években, húszévesként feltörekvő színésznő volt New Yorkban. Pincérnőként dolgozott, miközben szerepek után kutatott. Így bukkant rá a The Immigrant című rövidfilm castingra. Megkapta a főszerepet, és ezzel egyidőben elbűvölte a jóképű olasz rendezőt is.
„A forgatás nagyon jó móka volt. Fabrizio és én randizni kezdtünk, és egymásba szerettünk. Amikor vissza kellett mennie Rómába dolgozni, és megkért, hogy menjek vele, azonnal beleegyeztem. Fiatal voltam, szerelmes, és nem utasítottam volna vissza egy olasz kalandot” – emlékezett vissza Wanja a régi szép időkre.
Mindkettőjüknek pezsgett az élete, a szakmájuk miatt sokszor heteket, hónapokat töltöttek külön, de a szerelmük kiállta az idő próbáját. „A magunk módján csináltuk a dolgokat, ami azt jelentette, hogy tiszteletben tartottuk egymás szenvedélyeit és függetlenségét” – vallotta Wanja. 1985 márciusában házasodtak össze.
„Egy gyors út a városházára, és 23 évesen már feleség voltam” – fűzte hozzá a nő. A kapcsolatuk sosem volt tipikus. Míg az átlagpárok a „friss házasok buborékában” élnek, az ő életük továbbra is a munka körül forgott. „Izgalmas projektekbe rohantunk, és ugyanannyit voltunk külön, mint amennyit együtt voltunk. Soha nem volt nehéz” – magyarázta Wanja.
Három közös gyerekük született, akiket szintén ezen függetlenség jegyében neveltek. „Akár Rómában, akár Los Angelesben vagy New Yorkban voltunk, a gyerekeknek két egymást szerető szülőjük volt, anélkül, hogy elvesztették volna az önérzetüket. Viccelődve úgy hívtuk ezt, hogy a mi ‘se-veled-se-nélküled’ dinamikánk” – jegyezte meg Wanja, aki 2014-ben döntött úgy, hogy végleg elhagyja Rómát és Londonba költözik, ahol a legidősebb lánya tanult.
Amikor felvetette az ötletet, a férje azonnal beleegyezett. Számukra az az 1770 kilométer nem bizonyult távolságnak, mivel „rengeteg repülőjárat volt. A kapcsolatunk sziklaszilárd volt, a szeretetre, a bizalomra és arra a tudatra épült, hogy a kiteljesedés és a függetlenség erősebbé teszi a házasságunkat. Nem készítettünk menetrendet arról, hogy ki mikor utazik, vagy hogy milyen gyakran telefonálunk vagy SMS-ezünk. Miután évekig csak az árral haladtunk, nem is volt rá szükségünk” – magyarázta Wanja.
Ez az oda-vissza utazás annyira jól működött közöttük, hogy továbbra is távol éltek egymástól. „Különböző személyiségek vagyunk. Én spontán vagyok, szeretek éjszakába nyúlóan bulizni a barátaimmal és sokáig aludni. Ő intellektuális, aki szereti a hosszú beszélgetéseket a barátaival és a korai kelést. Imád főzni és csodálatos ételeket enni, én pedig egyenesen a konzervből falatozok valamit. Az, hogy saját otthonunk volt a saját városunkban, azt jelentette, hogy teljesen önmagunk lehettünk, és ezeket a boldog énjeinket hoztuk össze, amikor találkoztunk. Mindketten dolgozhattunk, én színésznőként, ő pedig filmrendezőként, annyit, amennyit csak akartunk, és hamar belerázódtunk egy boldog ritmusba” – fejtette ki Wanja.
A házaspár a nyarat általában együtt tölti – ekkor ünneplik meg a házassági évfordulójukat és a karácsonyt is. És gyakorlatilag akkor találkoznak, amikor idejük és hangulatuk megkívánja.
„Ha el akarok menekülni a városból, néhány órán belül az ő olasz kertjében pihenhetek, vagy ő velem együtt felfedezheti Londont. Akár Ischián vagyunk a születésnapomon, akár Amszterdamban töltünk néhány napot, akár Kubában utazunk, vagy meglátogatjuk a családunkat Közép-Amerikában, mindig az a választás, hogy együtt legyünk. Nem futunk egymás karjaiba a repülőtéren. Egyszerűen csak visszacsattanunk a helyünkre. Ugyanolyan természetes érzés együtt lenni, mint külön” – állítja Wanja.
Sokaknak hihetetlen, hogy képes két ember külön élni, mikor szeretik egymást, míg mások úgy gondolják, csak színlelik a boldogságukat. „Tudom, hogy ez mások számára furcsán hangzik. Az Egyesült Királyságban az első dolog, amit az emberek megkérdeznek, hogy ’találkozgattok más emberekkel is?’ Ez a feltételezés megőrjít! Fabrizio és én elkötelezettek vagyunk egymás iránt, és ez nem változna, akár ugyanabban a házban élnénk, akár 1000 mérföldre lennénk egymástól” – érvelt Wanja, aki azt is megjegyezte, bár megvannak az előítéleteik, sok nőtől hallotta már, mennyire szerencsés helyzetben van, és hogy emiatt kissé irigykednek rá.
A feleség azt is hozzátette, amiért ez a dinamika most működik, nem jelenti azt, hogy örökre fog szólni. A jövőben ő és Fabrizio talán Latin-Amerikában telepednek le majd együtt, Wanja pedig elkezdett spanyolul tanulni. De egyelőre boldogok úgy, ahogy vannak.
„Tudom, milyen szerencsések vagyunk, hogy ez anyagilag is működik. De úgy gondolom, hogy több nőnek kellene képesnek lennie arra, hogy a saját igényeit helyezze előtérbe a házasságban, és ennek kulcsa, hogy olyan férfit válasszon, aki tiszteli őt” – vélekedett Wanja, aki szerint egy házasságban az is nagyon fontos, hogy a játékszabályok mindkét félnek egyformán kényelmesek legyenek.
