Marla McCants majdnem 360 kiló volt, amikor feltűnt a My 600lb Life című valóságshow-ban. Dr. Younan Nowzaradan (Dr. Now) már első pillantásra látta, hogy nehéz esetről van szó, és Marla volt az egyik legsúlyosabb páciense a karrierje során.
A nő a lányával utazott a texasi Houstonba, hogy a híres orvos segítségét kérje, de ekkor már több mint egy éve nem tudott lábra állni, ágyhoz kötött volt, és mindenben a gyereke segítségére szorult.
Egyik lánya, Sierra beköltözött hozzá, hogy mindig mellette legyen, és mindenben támogatta, de lassan már ő sem bírta tovább a kialakult helyzetet. Ő volt az, aki végül elkísérte az édesanyját Texasba, és a kórházban is mellett maradt. A hosszú autóút azonban nagyon megviselte Marlát, és mire megérkeztek a kórházba, légzési nehézségekre és fájdalomra panaszkodott.

Ezen a ponton a nő szó szerint az életéért küzdött, és egy ideig az intenzív osztályon ápolták, ahol lélegeztető gépre kellett kötniük, valamint egy sürgősségi műtétre is szüksége volt, miután egy vérrög a tüdejébe került.
Marla hónapokig feküdt a kórházban, és végül a várt súlycsökkentő műtéten is átesett, de negatív hozzáállása megnehezítette a dolgokat, és úgy tűnt, végképp feladta a reményt, hogy talpra álljon.
Lánya, Sierra egyre kétségbeesettebben nézte végig, ahogy az anyja visszautasítja a fizioterápiát, és már meg sem próbál felállni, mert meggyőződése, hogy képtelen rá, Marla azonban úgy érezte, túl nagy nyomást gyakorolnak rá, és sürgetik.
„Nagy bizalmam volt benne, abban, hogy megváltozik, és jobb lesz a kapcsolatunk, de úgy érzem, egyáltalán nem változik” – mondta Sierra. „Dolgoznod kell a hozzáállásodon” – tette hozzá az édesanyjához fordulva.

„Amikor valaki mozgásképtelen lesz, hozzászokik, hogy mások mindent megcsinálnak helyette. Ezt a dinamikát nehéz lehet megváltoztatni” – magyarázta Dr. Now, akinek egyik elsődleges célja az volt, hogy megértesse Marlával, fel kell állnia, mert ez az utolsó esélye, hogy megváltoztassa az életét.
Miután Marla többszöri próbálkozás után sem volt képes felállni, és nem akart együttműködni az orvosokkal, végül hazaengedték. Sierra azonban könyörgött Dr. Now-nak, hogy látogassa meg őket, és tegyen még egy próbát az édesanyjával, amit az orvos meg is tett.
Dr. Now támogatásával és néhány mentős segítségével Marla, aki megértette, hogy ez valóban az utolsó esélye, végre összeszedte magát annyira, hogy ha csak néhány másodpercre is, és egy járókeretbe kapaszkodva, de felálljon az ágyból. Ez a rövid pillanat azonban hatalmas győzelem volt a számára, és visszaadta a reményt, amit már elveszített.
„Amikor egy beteg meggyőzi magát arról, hogy nem képes valamire, akkor még ahhoz is túlságosan fél, hogy egyáltalán megpróbálja. De ha megmutatjuk neki, hogy képes rá, általában magától is tovább próbálkozik. Csak egyszer kell rávenni, hogy megpróbálja, és megmutatni, hogy képes rá” – magyarázta Dr. Now.

„Hosszú idő óta először álltam újra a saját lábamon” – mondta Marla, akin látszott, mennyire nagy hatással van rá ez az apró győzelem.
Dr. Now és Sierra egyaránt büszkék voltak rá, amiért egyáltalán megpróbálta, és mint kiderült, ez a lépés valóban a gyógyulás kezdete volt. Marla ezután jelentősen lefogyott, és ma már szinte rá sem lehet ismerni.