Egy nő 58 évesen adott életet első gyerekének, és azt is elmondta, szerinte miért jó döntés, hogy ilyen későn vállalkozott az anyaságra.
Amikor Carolyne Nesst Ausztráliában elutasították az orvosok, mert 58 évesen túl öregnek találták az anyasághoz, úgy döntött, Indiába megy, és örökbe fogad egy embriót. Így esett teherbe, és 2017-ben császármetszéssel adott életet fiának, Javednek. A most 64 éves egyedülálló anyuka nagyon hálás az anyaság egyedülálló élményéért, és elmagyarázta, miért volt számára előnyös, hogy csak életének későbbi szakaszában lett anya.
A Bright Side-nak nyilatkozva ugyanakkor azt is bevallotta, hogy bár most nagyon boldog, annak idején nem egészen így képzelte el az életét. „Fiatalabb koromban soha nem gondoltam volna, hogy csak nem sokkal 60 éves korom előtt lesz gyerekem, nem így terveztem a dolgokat” – mondta.
Azt is elárulta, hogy az egyedülálló anya szerepe korábban a legrosszabb rémálma volt, de elérkezett életének azon szakaszába, amikor megértette, hogy fogytán van az ideje, és tudta, hogy megbánná, ha meg sem próbálná.
Carolyne álma, hogy anya legyen, 30 évvel az embrionális örökbefogadás előtt kezdődött, de valami mindig közbejött, és megakadályozta őt abban, hogy elérje a célját.
„30 évesen megtudtam, hogy termékenységi problémáim vannak” – mesélte, hozzátéve, hogy akkori párjával fontolóra vették ugyan az IVF-kezeléseket, de a kapcsolatuk akkor már megromlott, és nem akart ilyen körülmények között világra hozni egy gyereket.

A válás után pedig egyszerűen nem találta meg a megfelelő férfit, akivel gyereket vállalhatott volna. Ekkor fontolóra vette az örökbefogadást, de végül lemondott erről, amikor rájött, hogy a folyamat akár hosszú évekig is eltarthat.
Szerencsére nem sokkal az 58. születésnapja előtt hallott az embrió örökbefogadás lehetőségéről, és úgy döntött ad ennek egy esélyt. Ez a folyamat azt is lehetővé tette a számára, hogy megtapasztalja a terhességet és a szülést, amire mindig is vágyott.
Mivel azonban az 55 év feletti nők Ausztráliában nem jogosultak embrió örökbefogadásra, Indiába kellett utaznia, ahol a korhatár 58 év. Így még az 58 születésnapja előtt átesett a szükséges kezelésen, és beültették az embriót.
Bár mindennél jobban vágyott rá, hogy édesanya lehessen, nem mert túl nagy reményeket fűzni a dologhoz. „Megtettem a legtöbbet, ami tőlem telik, és ha így kell lennie, akkor meg fog történni” – gondolta.
Nem sokkal azután, hogy hazautazott, egy vérvizsgálat kimutatta, hogy terhes, és néhány hónappal később egészséges kisfiúnak adott életet, akit Javednek nevezett el. Javed egy 21 éves indiai nő petesejtjéből és egy amerikai donor hímivarsejtjéből fogant.

Bár Carolyne idősebb édesanya, egyáltalán nem bánja ezt, sőt, kifejezetten büszke rá. „Végül is nincs miért szégyenkeznem” – mondta, hozzátéve, hogy Javed, aki most 5 éves, eddig egyáltalán nem vette észre, hogy az anyukája idősebb, mint a többi gyereké. Azt azonban elismerte, hogy a fia apára vágyik, és hogy egyedülálló anyaként csupa küzdelem az élete.
Bár egyesek önzőnek tartották őt, amiért idősebb korában vállalt gyereket, Carolyne szerint ez számára és a fia számára is igazi áldás, mert most sokkal türelmesebb és érettebb, mint fiatalabb korában.
„Beutazhattam a világot, és csodálatos dolgokat láthattam, amiről sok fiatalabb anyukának le kellett mondania” – magyarázta az édesanya, aki szerint egy 50-es éveiben járó nő még nem túl idős ahhoz, hogy gyereket vállaljon.
Elmondása szerint a gyerekvállalás volt élete legjobb döntése, és el sem tudja képzelni az életét Javed nélkül.
„Legalább 20 jó évem lehet még hátra, hogy felneveljem a gyerekemet” – tette hozzá Carolyne a jövővel kapcsolatban.