Az emberi sors igencsak kiszámíthatatlan. Van, akit a csapásai erőssé tesznek, és olyan is van sajnos, akit már fiatalon legyőznek… Egy 24 éves brit nő a nátha tipikus tüneteivel küzdött. Egy banális torok- és fejfájástól, illetve láztól senki sem gondol a halálra, főleg nem a húszas éveiben! Bethannie Booth-nak azonban ideje sem volt feldolgozni, ami vele történt: hetek leforgása alatt párolgott ki a testéből az élet.
A fiatal nő akkor kezdett gyanakodni, hogy valami nincs rendben, amikor a szűnni nem akaró fájdalmak és láz mellett piros dudorok jelentek meg a bőrén. Orvoshoz fordult, de azt a választ kapta, biztosan pattanások. Amikor légzési nehézségei is lettek, és kórházba került, kiderült, egyik tüdeje súlyosan károsodott. A panaszait valójában a Streptococcus A csoportú fertőzés okozta.
Bethannie azonnal kezelést kapott, és bár az orvosok úgy vélték, túl van az életveszélyen, a nőnél váratlan módon szepszis alakult ki. 2023. március 31-én meghalt. A szakemberek a bakteriális fertőzés szövődményeként magyarázzák a fordulatot, ami a szélsőséges immunrendszeri választ váltotta ki.
Ettől függetlenül a tragédia megtörtént, Bethannie családja pedig most azt szeretné, ha mindenki tanulna a lány esetéből. Semmi nem hozhatja már vissza a gyermeküket, de talán a története segít majd másoknak, hogy időben nyakon csípjék a betegséget.
A nő, akit a szerettei Bettsnek becéztek, március 2-án fordult orvoshoz, hogy szakvéleményt kérjen az influenzaszerű tüneteire. Az arcán megjelent vörös dudorokról is beszámolt.
Senki sem tartotta súlyosnak az állapotát mindaddig, míg néhány nappal később légszomjra nem panaszkodott. Ekkor azt javasolták neki, menjen kórházba. Ott azonnal az intenzív osztályra fektették, miután kiderült, a fél tüdeje leállt, és további szervei is érintettek a fertőzés miatt.
Bethannie-t megműtötték, aztán mesterséges kómába helyezték. Több mint két hetet töltött lélegeztetőgépen, az orvosok pedig optimisták voltak a felépülésével kapcsolatban, bár figyelmeztették a szüleit, hogy a gyógyuláshoz nehéz és hosszú út vár majd a nőre. Csakhogy öt nappal később Bettsnél szepszis alakult ki, amelyet az orvosok „előreláthatatlannak” minősítettek. Néhány nappal később a fiatal nő meghalt.