Amikor Lisa Marshall létrehozta a közösségi oldalt, ahol az unokájával töltött vidám kalandjait mutatja meg a világnak, nem gondolta volna, hogy a tartalmai ekkora közönséget érintenek meg. Mint ahogyan azt sem hitte volna, hogy az egyik videója, amelyben a kisfiú puszit ad az elhunyt édesanyja sírjára, ilyen pozitív fogadtatásban részesül, sőt, vírusként terjed majd az interneten.
„El se hittem, hogy lefilmeztem” – nyilatkozta Lisa az Epoch Times-nak, merthogy ennyire természetes már számára, hogy megörökít pillanatokat a kisunokájával. „Csak annyit mondtam: ’szeretném látni, ahogy biciklizel, és talán köszönsz a maminak’. Erre ő azt felelte: ’Szia, anya! Szia, anya!… és akkor hirtelen láttam, hogy megáll” – mesélte a nagymama. A kis Lochlan odatotyogott a sírkőhöz, és megpuszilta az édesanyja fényképét.
Lisa szerint nem ez volt az első eset, hogy a 3 éves kisfiú a szeretetével halmozza el az elhunyt édesanyját. Akár rajzol, akár díszít vagy köveket gyűjt, az anyukája sírhelye melletti padhoz viszi, de valójában tudja, hogy az édesanyja „nincs ott. Nem arról van szó, hogy azt hiszi, hogy az az ő anyukája. Csak tudja, hogy az az ő nyughelye” – magyarázta Lisa, aki gondoskodik arról, hogy minél többet meséljen Lochlannak az édesanyjáról, és élénken őrizze meg az emlékét a kisfiú szívében.
Lisa komoly traumát élt át nem sokkal azután, hogy a kis Lochlan megszületett. A kanadai Brit Kolumbiában élő tanárnőnek ugyanis meg kellett tapasztalnia, milyen érzés elveszíteni és eltemetni a gyermekét. Az Instagram-profilja, amit főként arra használt, hogy pozitív élményeket osszon meg a világgal, a legnehezebb perceiben is segítségére szolgált.
A fiatal nagymama azt állítja, rengeteg támogatást, szeretet kapott a gyásza idején, gyógyír volt számára a közösségben rejlő erő, és a platform most azt a célt is szolgálja számára, hogy másokat is tájékoztasson a mentális betegséggel járó láthatatlan nehézségekről és küzdelmekről.
A lányát, Lochlan édesanyját épp egy ilyen lappangó, sunyi mentális betegség miatt veszítette el. Sara ugyanis szorongással és depresszióval küzdött, és azt hitték, végre minden a helyére kerül az életében, amikor 2020-ban teherbe esett.
„Még soha nem láttam Sarát ilyen egészségesnek és életerősnek. Ő volt az a Sara, akit kiskorában ismertem, és ezt annyira jó volt látni. És azt gondoltam… talán ez a terhesség nagyon jót fog tenni neki. Talán az anyaság tényleg nagyszerű lesz. Éppen 19 éves lett, amikor apák napján elmondta nekünk. Épp akkor fejezte be az egyetem második évét” – idézte fel az emléket Lisa.
Emmet, Sara barátja 2020 decemberében költözött be hozzájuk, hogy a javában tomboló világjárvány idején a család együtt készülhessen fel a kisbaba érkezésére. A kismama remekül viselte az állapotát, és örömmel készülődött a szülésre. Konkrét tervei voltak.
2021 áprilisában, egy hónappal Lochlan születése után, Sara a tavaszi szemeszter záróvizsgáira készült. Minden online zajlott, így sokkal könnyebben ment. De amint elkezdődött a harmadik egyetemi év, az újdonsült anyuka összeroppant. A család és az iskola közti ingázás, a feladatok és a figyelem megoszlása előhívta belőle a régi mentális problémákat.
„2021. október 6-án Sara először kísérelt meg öngyilkosságot. Nem tudom, hol lennék ma, ha aznap valóban elhunyt volna, mert persze soha nem tudtam, hogy ilyen mértékben küzdött volna” – vallotta be Lisa. Ez egy vészcsengő volt, hogy a baj nagyobb, mint gondolták, ezért Sara terápiára járt, mert ő maga is megijedt a fejében cikázó gondolatoktól. De mégsem kapta meg azt a támogatást, amire szüksége lett volna. A kórházból állandóan hazaküldték azzal a válasszal, hogy „ó, minden rendben van. Otthon van egy támogató családod, akik gondoskodnak rólad” – mesélte Lisa. Azonban egy ilyen mély depresszióval a család szeretete és támogatása képtelen felvenni a harcot.
Sara vízimentőként dolgozott, mielőtt Lochlan megszületett volna. Sem a kollégái, sem a családja nem vette észre a jeleket, hogy mentálisan instabil lenne. Kívülről úgy tűnt, minden rendben.
„Mindig mosolygott. Mindig viccelődött. Mindig segített a körülötte lévőknek” – állította Lisa. Ennek ellenére, 2021 novemberében Sara másodszor is megpróbálta elvenni az életét. Bár a család minden szeretetét és támogatását megadta, Sara „azt mondta: ’nem akarok itt lenni többé. Tényleg nem akarok már itt lenni’. Ekkor végre pszichiátriai kezelést kapott” – tette hozzá Lisa.
Lochlan egyéves születésnapja előtt jött ki a kórházból. A kismamánál bipoláris elmezavart diagnosztizáltak, és új gyógyszereket kapott. „Ez tényleg segített neki, és nagyon-nagyon jól érezte magát” – mesélte Lisa. De 2022. április 1-jén történt valami. Sara azt mondta a családjának, hogy egy barátjánál tölti az éjszakát. Ez feltűnt Lisának. Sara letiltotta a telefonja helymeghatározó funkcióját, így az anyukája nem tudta lekövetni őt. De fotót küldött a barátja házából, hogy Lisa megnyugodhasson, hogy jól van.
Nem sokkal később megjelent egy bejegyzés az Instagramon. „Köszönök mindenkinek mindent, amit értem tettetek. Szeretlek titeket, mindenkit. Szeretlek titeket” – írta Sara. Lisa megijedt, és azonnal hívta a lányát, aki ezt válaszolta: „’anya, ne aggódj miattam. Csak menj aludni. Reggel találkozunk.’ De anyaként egyszerűen tudtam… minden darab összeállt”, amikor másnap Sara nem jelent meg – emlékezett vissza Lisa.
Sara végül a helyi folyóba vetette magát annak ellenére, hogy vízimentő volt, kiváló úszó, és imádta a vizet. „Egyszerűen nem érzem, hogy az, ahogyan elhunyt, az ő terve volt. Ez egy láthatatlan betegség. Elmehetsz tanácsadásra, kaphatsz gyógyszert. Van támogató és szerető családod. Azokban a sötét, sötét napokban ezek a hangok még mindig a markukban tartanak” – véli Lisa.
Bár a történetére sokan pozitívan és támogatóan reagáltak, a nagymama szerint sokan nem értik, min megy keresztül egy ilyen betegségben szenvedő ember. Ezért is írták többen azt, hogy Sara „önző” volt, amiért eldobta a saját életét.
Akik jártak már Lisa cipőjében, egyetértenek vele abban, hogy a mentális betegségeket egészen másképp kezelik, mint más rendellenességeket, például a szívbetegségeket, rákot, cukorbetegséget, ami érthető – egy kézzelfogható elváltozást könnyebb megragadni, mint egy „elvont” problémát. A mentális betegségek azonban épp a lappangó természetük miatt veszélyesebbek. „Olyan, mintha valaki átvenné a hatalmat a tested felett, és nem tudod irányítani” – magyarázza Lisa.
Ami Lochlant illeti, a nagymama minden szeretetével igyekszik „életben tartani” Sarát a kisfiú emlékezetében. De tisztában van azzal, hogy „ahogy növekszik, a kérdések egyre nehezebbek lesznek, és ahogy felteszi ezeket a nehéz kérdéseket, mi továbbra is őszinték és nyitottak leszünk vele” – állítja Lisa. Áldozatként, elszenvedőként pedig azt tanácsolja: „csak próbáljanak továbbra is változtatni, és beszéljenek a mentális betegségekről – és ne titkolják el” – hívta fel a figyelmet Lisa.
