Egy törökországi család életmódja zavarba ejtette a tudósokat, és megkérdőjelezte az emberi evolúcióról alkotott világképet – a család egy része ugyanis négykézláb járt, a tenyerüket használva, ami leginkább a medve járására emlékeztet.
Az Ulas család először egy tudományos cikk révén került a nyilvánosság elé, amelyet egy 2006-os dokumentumfilm követett a BBC-n. Nicholas Humphrey professzor, a London School of Economics evolúciós pszichológusa megállapította, hogy a család 18 gyereke közül 6 a modern embereknél korábban soha nem látott tulajdonsággal született. Sajnos a 6 gyerek közül egy azóta meghalt.
„Soha nem gondoltam volna, hogy a modern ember visszatérhet az állati állapotba, még a legmerészebb tudományos fantáziákban sem” – mondta Humphrey a 60 Minutes Australia című műsorban.
„Ami megkülönböztet minket az állatvilág többi részétől, az az, hogy mi vagyunk az a faj, amelyik két lábon jár és magasra emeli a fejét” – magyarázta a tudós. „Természetesen a nyelv és mindenféle más dolog is, de ez borzasztóan fontos ahhoz, hogy másnak érezzük magunkat, mint az állatvilág többi tagja. Ezek az emberek viszont átlépik ezt a határt.”
Az Ulas családot a dokumentumfilmben „az ember és a majom közötti hiányzó láncszemként” jellemezték – és egy török tanulmány szerint olyan visszafejlődés történhetett, ami hárommillió évnyi evolúciót fordított vissza.
Humphrey azonban „mélyen sértőnek” és „tudományosan felelőtlennek” nevezte ezt az elméletet, és bebizonyosodott, hogy valóban igaza van, nem evolúciós visszafejlődés történt.
A Liverpooli Egyetem kutatói megállapították, hogy a vizsgálat középpontjában álló gyerekek csontváza inkább hasonlít a majmokéra, mint az emberekre, de míg a majmok az ujjpercüket használják a közlekedésre, ezek az emberek a tenyerüket, ami jelentős különbség.
„Lehetségesnek tartom, hogy amit ebben a családban látunk, az valóban egy olyan időszaknak felel meg, amikor nem úgy jártunk, mint a csimpánzok, de ez egy fontos lépés volt a fákról való leszállás és a teljes kétlábúvá válás között” – vetette fel Humphrey.
Ugyanakkor a további kutatások zsugorodást fedeztek fel a kisagy egyensúlyért felelős részében. Veleszületett cerebelláris ataxiát diagnosztizálták az érintett gyerekeknél, amely egy recesszíven öröklődő állapot.
Ez általában az agynak az izomkoordinációt szabályozó része (kisagy) vagy kapcsolatai károsodása miatt következik be. Számos állapot okozhat ataxiát, beleértve az alkohollal való visszaélést, a stroke-ot, a daganatot, az agy degenerációját, a sclerosis multiplexet, bizonyos gyógyszereket és a genetikai rendellenességeket.
Humphrey azt is hozzátette, hogy mivel a gyerekeket soha nem bátorították arra, hogy két lábon, felegyenesedve járjanak, ez is befolyásolhatta a fejlődésüket.
Ezután a család négykézláb járó tagjait egy fizioterapeuta segítségével elkezdték tanítani a két lábon való járásra, ami jelentős javulást eredményezett a mozgásképességükben, mire Humphrey legközelebb visszatért Törökországba.
A gyerekek tehát egy születési rendellenességhez alkalmazkodtak, és ez vezetett nem mindennapi „medvejárásukhoz”, nem pedig evolúciós visszafejlődés, ahogy azt egyes kutatók korábban gondolták.
