A tűzoltó igazi hősként vált ismertté a közösségi médiában, miután elterjedt a hír, hogy három kisgyerek mellett maradt, és reggelit készített nekik, amikor az édesanyjuk kórházba került, és nem volt senki más a közelben, aki vigyázhatott volna rájuk.
Október 19-én a kaliforniai Los Banos tűzoltóság (LBFD) legénysége segélyhíváshoz érkezett egy család otthonába. Karen Mendoza Silva, egy háromgyermekes anyuka orvosi ellátásra szorult, és kórházba kellett szállítani. Három kisgyereke, akik 5 és 8 év közöttiek, nagyon aggódott érte, és mivel senki más nem volt otthon, egyedül maradtak volna.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
„Két kisfiú volt, és egy kislány” – mondta Brian Thompson tűzoltókapitány. „Azt kérdezgették, rendbe jön-e az anyukájuk. Telefonon beszéltek az apjukkal és a nagybátyjukkal. Röviden én is beszéltem az apjukkal Facetime-on, hogy tudassam vele, ott vagyunk.”
Miután a nővel elindult a mentő a kórház felé, az 54 éves Thompson kapitány és legénységének figyelme a gyerekekre irányult. „Elkezdtem gondolkozni azon, hogy nincs senki, aki a gyerekkel maradhatna.” – magyarázta a tűzoltó, és a gyerekek is megerősítették, hogy legalább még egy óra, mire valaki megérkezik.
„Megkérdeztem, elkészültek-e, hogy iskolába induljanak, és megpróbáltam elterelni a figyelmüket. Megkérdeztem, hogy reggeliztek-e már, és javasoltam, hogy készítsünk közösen reggelit” – mondta Thompson.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Thompson kapitány átnézte a konyhaszekrényeket, és mivel nem talált gabonapelyhet, arra gondolt, hogy készíthetnének édes, fahéjas pirítóst. A gyerekeknek tetszett az ötlet, és segítettek a tűzoltónak összegyűjteni a hozzávalókat, és elkészíteni a reggelit.

„Elővetettem velük a kenyérpirítót, a kenyeret, a cukrot, az összes hozzávalót… szóval együtt készítettük a reggelit, fahéjas, cukros pirítóst és narancslevet” – mesélte Thompson.
A gyerekek időközben megnyugodtak, és elkezdték megmutatni a játékaikat a tűzoltókapitánynak, akit nagyon megkedveltek.
Körülbelül 20 perc elteltével a tűzoltóknak el kellett indulniuk, így Thompson kapitány átadta a stafétabotot egy rendőrnek, de percekkel később megérkezett a gyerekek nagybátyja is.
Thompson kapitánynak fogalma sem volt arról, hogy a legénysége készített róla egy fotót, miközben ő reggelit készített a gyerekekkel, és meglepődött, amikor a története elterjedt a közösségi médiában.
Azt is elmondta, hogy az eset óta folyamatosan megállítják őt az utcán, a boltban, vagy ahol éppen találkoznak, hogy elmondják, milyen nagyra értékelik önzetlen gesztusát. „Kis közösség vagyunk, körülbelül 50 ezer emberrel, és minden nap, amikor dolgozom, legalább egyszer vagy kétszer megállítanak” – mondta Thompson, aki már több mint 20 éve dolgozik tűzoltóként.
„Ha az én feleségemet vitték volna kórházba, remélem, valaki ugyanezt tette volna. Szerintem ez volt a helyes döntés, és újra megtenném” – tette hozzá.
A gyerekek édesanyja azóta hazatérhetett a kórházból, és a közösségi médiában felvette a kapcsolatot a tűzoltósággal, hogy megköszönje a segítségüket. „A mai nap annyira ijesztő volt, de angyalok vettek körül. … Annyira hálás vagyok” – írta.
Brian Thompson azt reméli, a szeretetteljes gesztus másokat is inspirálhat: „Annyi gyűlölet, harag és bizonytalanság van a világban, de remélem, hogy mindannyian képesek vagyunk tenni egy lépést hátra, és tenni valami apróságot, hogy pozitív hatással legyünk valaki más mindennapjaira” – mondta.