Két nappal azután, hogy egy hajléktalan, kétgyermekes apuka megosztotta a történetét arról, hogy kénytelen az autójában élni gyerekeivel, olyan támogatást kapott ismeretlen emberektől, amire soha nem is számított. A férfit a könnyekig meghatotta az emberek jószívűsége és a közösségi média ereje.
A Washingtonban élő Lucius Allure egészen a közelmúltig jó életet tudott biztosítani két gyerekének, de nemrég súlyos problémákkal szembesült, elfogyott minden megtakarított pénze, és végül arra kényszerült, hogy az autójában éljen a gyerekeivel.
Ő maga ugyan kész lett volna elviselni a nehézségeket, de majd megszakadt a szíve a gyerekeiért, és az ő kedvükért elkezdte megosztani a történetüket a TikTokon, abban a reményben, hogy kapnak egy kis segítséget. Arra azonban, ami ezután következett, egyáltalán nem számított.
Az autót az édesapja vásárolta neki, de a férfi soha nem gondolta volna, hogy egy napon ott kell majd élnie a gyerekeivel. Az egyedülálló édesapa megosztotta mindennapi küzdelmeiket a TikTokon, és elmondta, mennyire tehetetlennek érzi magát ebben a helyzetben.
„Vannak napok, amikor könnyű az autóban élni, és vannak napok, amikor nagyon nehéz” – magyarázta az első videóban.
Elmondta, hogy hetekig, néha egy hónapig is eltart, mire lehetősége van lezuhanyozni valahol. Ráadásul a gyerekei túl kicsik ahhoz, hogy megértsék, miért kell az autójukban élniük, és miért nem kaphatják meg azokat a dolgokat, amiket régebben. Sokszor kérték az apjukat, hogy vegye meg nekik a kedvenc ételeiket, és Allure nem tudta, hogy mondja el nekik, hogy egyszerűen nincs pénzük erre.
„El akarom vinni őket azokba az éttermekbe, ahol enni szeretnének, mert nagyon jó lenne, de nemet kell mondanom nekik. Amikor megkérdezik, hogy miért, nem akarom azt válaszolni, hogy nincs pénzünk, és nem tudjuk megtenni” – mondta az édesapa.
Allure elmondta, hogy ő és a gyerekei éhesek, a kisfia sült krumplit kért tőle, a lánya pedig sírt, mert nem volt mit enniük. Elárulta, hogy csak néhány kanál mogyoróvajuk és egy kis mézük maradt, és nincs pénze élelmiszerekre.
@luciusallure I know this will find who it's meant to. Grateful for each & every one of you who support me & in turn, my family. We do need your #help in this time… If anyone reading this is an Agent or Manager for recording artist / artists of all kinds, im ready to talk… My vision is to big to be done alone… #livinginthecar #singleparent #weneedhelp #agent #manager #togetherwerise ♬ Morning Moon – brd
Egy másik videóban a férfi a problémáiról is nyíltan beszélt, amik idáig juttatták a családot. Minden megtakarított pénzét a válására költötte, és a főnöke kirúgta, amikor megtudta, hogy eladósodott.
Miután elvesztette minden pénzét és kirúgták, Allure elvesztette a házát, és nem volt más választása, mint az autójába költözni. Hajléktalanként megtanulta a szívszorító igazságot az emberekről. Észrevette, hogy megbámulják őt, és úgy érezte, rossz embernek tartják, csak mert nincs hol laknia. Azt is látta, hogy változik meg az emberek arckifejezése, amikor a gyerekei odaszaladtak hozzá.
Arra kérte a közösségi oldal felhasználóit, segítsenek neki összegyűjteni 6 ezer dollárt, hogy vehessen egy kisebb lakókocsit, amiben jobban elférnének. Arra gondolt, hogy így egy kicsit többet adhatna a gyerekeinek, például lenne egy konyhája, amiben főzhetne nekik.
@luciusallure We did it!!! All because of YOU!!! We are so incredibly grateful for every single person who donated, shared our story, and supported us on this journey. Thanks to you, we've not only met but exceeded our GoFundMe goal, and we're one step closer to getting a new home on wheels. We can't even begin to express how much this means to us – each and every one of you has literally just changed our lives for the better. We couldn't have done it without your help and kindness, and we're so excited to start this new chapter of our lives. Thank you, thank you, thank you!!! ???????? #grateful #gofundme #familyinneed #homeonwheels #communitysupport #kindness #donate #hope @luciusallure ♬ Morning Moon – brd
Létrehozott egy GoFundMe oldalt, ahová az emberek az adományaikat küldhették. Bár eredetileg 6 ezer dollárt tűzött ki célösszegnek, ennél végül jóval több gyűlt össze, és két nappal azután, hogy Allure megosztotta a történetüket, már 19 ezer dollár állt a rendelkezésére. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen sok pénz gyűl össze, és megdöbbent, milyen hatalmas ereje van a közösségi médiának.
2023. április 12-én Allure feltöltött egy videót, amelyben megköszönte az adományokat. Elmondta, hogy éppen egy hotelszobában ül, amit a kapott pénzből fizetett, és könnyek között mondott köszönetet a segítségért.
„Nem is tudom, mit mondhatnék, azon kívül, hogy köszönöm” – mondta.
Allure hozzátette, hogy nagyon szereti a gyerekeit, és szeretne nekik mindent megadni, amire csak szükségük van.