Nem maradt érzelemmentes a Dancing with the Stars harmadik élő adása, Csobot Adélék szívbemarkoló tánca nagyon meghatotta a közönséget, de a zsűrit is, ennek ellenére sokkal kevesebb pontot kaptak, mint Kökény Attiláék, ami egyáltalán nem tetszett a nézőknek, akik közösségi oldalakon adtak hangot nemtetszésüknek.
Szívbemarkoló produkciót nyújtott Csobot Adél és Hegyes Berci a Dancing with the Starsban, akik immár harmadik alkalommal kápráztatják el a közönséget, és a zsűrit is egyaránt. Ördög Nóra könnyes szemmel nézte végig a produkciót, amelyben Csobot Adél az édesapjára emlékezik, de Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna is megkönnyezte a produkciót.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A szívbemarkoló előadás ellenére a zsűri csupán 35 ponttal jutalmazta a produkciójukat, miközben Kökény Attiláék (az énekes nem a legtehetségesebb táncos a parketten) cha cha chája 36 pontot ért a zsűrinél. A nézők azt sérelmezték, hogy Csobod Adélék táncát kevesebb ponttal jutalmazták, holott sokak szerint megérdemelte volna a maximális pontszámot.
Bereczki Zoltán hatalmas dicsérettel nyugtázta Kökény Attila produkcióját, a zsűritag szerint az énekes hatalmasat fejlődött a táncos műsorban.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„Jó döntés volt elvállalni ezt a műsort, emlékszem rá, kettőt nem tudott lépni, de a Mikes Anna kitáncolja belőled a lelked is. Nagyon nagyot fejlődtél” – mondta Bereczki Zoltán.
A nézők a közösségi oldalakon mondták el véleményüket, csalódottak voltak, amiért Csobot Adélék csupán 35 pontot szereztek a zsűritől. A csatorna Facebook oldalán, és a Twice.hu oldalán is számos hozzászólás érkezett.
„10 pontot kellett volna kapni erre a produkcióra! Szerintem Ők voltak a legjobbak! De a zsűri tagjai nem így látták!” – írta egyik felhasználó.
„Csoda szép volt ! Teljes átéléssel előadott tánc ! Messze ez volt a legjobb az összes közül ! Ha ez sem volt 40 pontos ,akkor melyik lesz az????” – tette fel a kérdést egy néző.
„Szégyen volt a zsűri pontozása, Adélék egy csodás előadást adtak, amit profik tudnak így. Látványos, kecses volt, megható és csillagos 40 pont. Bereczki privátba ajnározd Kökényt, ha a haverod. Ez most nagyon csúnya és igazságtalan volt a zsűritől. Adél, Berci ti vagytok a legjobbak, nincs kétség. Hajrá” – írta felháborodottan egy harmadik, de az ehhez hasonló hozzászólások tömkelegét sorolhatnánk.