Az új kutatások szerint a majmokat könnyebb átverni egy ismert bűvésztrükkel, ha rendelkeznek szembefordítható hüvelykujjal. Ez az eredmény megmutatja, mennyire befolyásolja anatómiai felépítésünk a körülöttünk lévő világ érzékelésének képességét.
„Ez felveti azt az érdekes lehetőséget, hogy az egyén veleszületett fizikai képességei nagymértékben befolyásolják az észlelését, a memóriáját (azzal kapcsolatba, amit látni vélt) és azt, hogy képes-e megjósolni a körülötte élők kézmozdulatait” – magyarázta Nicola Clayton pszichológus, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.
A kutatók elmondása szerint, ha másokat nézünk egy bizonyos tevékenység elvégzése közben, agyunknak ugyanazok a területei aktiválódnak, mint amikor mi magunk végezzük el ezt a feladatot.
Ezt az úgynevezett tükörneuronok teszik lehetővé, és minél jobban ismerünk egy bizonyos tevékenységet, annál inkább képes azt „tükrözni” az agyunk, ha más végzi el – írja a ScienceAlert.
A balett-táncosoknál például erősebben aktiválódnak a tükörneuronok, amikor más balett-táncosokat néznek, mint amikor valamilyen más, lényegesen különböző táncot követnek figyelemmel. Ennek oka, hogy a cselekvésekhez szükséges mozdulatok erősen kódolva vannak az agyunkban, ok-okozati összefüggésekként, hogy megspóroljuk a megszokott mozdulatok előrejelzésének erőfeszítését.
https://youtu.be/mjFiaim76ls
A bűvészek éppen ezt használják ki, hogy összezavarjanak bennünket. Ha például egy bűvész egy érmét mutat az egyik kezében, és a másik kezével végrehajtja az érme átvételének lépéseit, természetes, ha azt feltételezzük, hogy az érme valóban átkerült a másik kezébe. Ez még akkor is igaz, ha magát az érmét nem láthatjuk közben, és a bűvész valójában nem veszi azt át a másik kezébe.
Elias Garcia-Pelegrin pszichológus, aki több évtizedes gyakorlattal rendelkezik bűvészként, arra volt kíváncsi, vajon szükséges-e egy cselekvéssorozat személyes elvégzésének képessége ahhoz, hogy a tükörneuronok leképezzék ugyanazt a lépéssort.
Garcia-Pelegrin és csapata összesen 24 majmot tesztelt egy kísérletsorozatban három különböző fajból a közismert érme trükkel, csak éppen pénzérme helyett jutalomfalatokat használtak.
Először megmutatták a finom falatot az állatoknak, majd a kutató bizonyos esetekben valóban átvette azt egyik kezéből a másikba, míg máskor csak úgy tett, mintha végrehajtaná a műveletet. De függetlenül attól, hogy csak színlelte az átadást vagy nem, minden esetben használta a hüvelykujját a mozdulatsor elvégezéshez.
A közönséges selyemmajmokat csak az esetek 6 százalékában tévesztette meg a trükk, valószínűleg annak köszönhetően, hogy apró hüvelykujjaik nem eléggé szembefordíthatóak ahhoz, hogy összeszorított ujjakkal vegyék át a finom falatokat.
A viszonylag nagy kézügyességgel rendelkező csuklyásmajmokat viszont már az esetek 81 százalékában sikerült becsapni, a mókusmajmokat pedig már 93 százalékban tévesztette meg a trükk.
Tekintettel arra, hogy ezek az állatok képesek hüvelykujjal megfogni a tárgyakat, lehetséges, hogy az agyuk már felkészült arra, hogy előre jelezze egy tárgy mozgását, ha az ahhoz tartozó mozdulatsor bekövetkezett.
De nem minden esetben van szükség a hüvelykujj használatéra a trükk elvégezéséhez, és a kutatók azt is kipróbálták, mi történik, ha nem az ujjuk közé fogják a jutalomfalatot, hanem az öklükben tartják azt – ebben az esetben mindhárom fajt sikerült megtéveszteniük az esetek többségében.
„A mókusmajmok nem tudnak teljes precíziós fogást végezni, de még így is sikerült becsapni őket. Ez arra utal, hogy egy majomnak nem kell „szakértőnek” lennie egy mozdulatban ahhoz, hogy megjósolja azt, elég, ha csak nagyjából képes rá” – magyarázta Garcia-Pelegrin.
https://youtu.be/wGhMNW90C50
A kutatók korábban már az európai szajkóval is kipróbálták a trükköt, és a selyemmajomhoz hasonlóan a madarak sem igazán dőltek be annak, ha hüvelykujjal hajtották végre.
„Egyre több bizonyíték van arra, hogy az idegrendszernek ugyanazok a részei, amelyeket akkor használunk, amikor egy cselekvést végzünk, akkor is aktiválódnak, amikor azt a cselekvést mások hajtják végre, és mi csak megfigyeljük azt” – mondta Clayton.
„Az, ahogyan az ujjaink és hüvelykujjaink mozognak, segít kialakítani a gondolkodásmódunkat és a világról alkotott feltételezéseinket – valamint azt, mit látunk, mire emlékszünk, és milyen elvárásaink lehetnek bizonyos helyzetekben” – tette hozzá a pszichológus.
