A mondás úgy tartja, hogy a szépség a szemlélő szemében rejlik, és valóban a szépségről alkotott fogalmunk meglehetősen szubjektív, és mindenkinek más jelent – ennek ellenére elmondhatjuk, hogy mindig is léteztek szépségideálok. A Kayan törzs tagjainál például, akik Burma és Thaiföld határán élnek, a nők szépségét a nyakukon viselt rézgyűrűk számával mérik.
Mauritániában pedig a vékony nőket egyenesen csúnyának tartják, ezért a fiatal lányokat arra ösztönzik, hogy egyenek minél többet, mert minél jobban meghíznak, annál szebbnek minősülnek.
Zahra Khanom Tadj es-Saltaneh hercegnő a Qajar-dinasztia hercegnője is azok közé a nők közé tartozik, akik új jelentést adtak a szépség fogalmához – teltkarcsú idomaival, sűrű szemöldökével és bajuszával.
Ő volt a Qajar-dinasztia egyik legbefolyásosabb női tagja, és az egyik leggyakrabban fényképezett nő Naser ad-Din perzsa sah udvarában, a legtöbb róla készült képet pedig a férje készítette.
A legenda szerint 13 férfi lett öngyilkos azért, mert visszautasította őket
Zahra hercegnő 1855-ben született, Naser al-Din Shah perzsa sah második lányaként, a sah 1848 és 1896 között uralkodott. Abban az időben a hercegnőt kifejezetten szépnek tartották, ezért férfiak százai szerették volna feleségül venni – ebben persze intelligenciája és nagy vagyona is közrejátszhatott. A legenda szerint 13 férfi még öngyilkos is lett amiatt, hogy visszautasította őket, ennek azonban nincs valóságalapja.
A legenda már csak azért sem lehet igaz, mert a hercegnő 1866-ban, 11 éves korában férjhez ment egy vele egyidős, Amir Hussein Khan nevű, nemesi származású fiúhoz.
A hercegnő rendkívül intelligens volt, ezért, amikor királyok, hercegek, vagy más fejedelmek érkeztek vendégségbe a palotába, neki kellett szórakoztatnia a feleségeiket. De ami még ennél is fontosabb, hogy a hercegnő nem félt kockázatot vállalni, és néha még a bevett hagyományokkal is szembement: zongorázni és fényképezni tanult – az édesapja még egy fotóstúdiót is létrehozott neki a palotában.
Sajnos azonban 1905 tavaszán a hercegnő maláriában megbetegedett, és mivel akkoriban még nem tudták kezelni a betegséget, 1905. augusztus 31-én meghalt. A Shah-Abdol-Azim szentélyben temették el, az apja mellé.
