A főváros luxusnegyedében, a Rózsadombon vett 100 milliós lakást feleségének Andy Vajna. A 70 éves kormánybiztos 31 éves felesége ezentúl egy örökpanorámás luxuslakásból fogja zavartalanul nézni a budai várat, a belvárost, a dunai hidakat és a Parlamentet.
A Rózsadombi luxuslakásokat egy kétszeres Ybl-díjas tervező álmodta meg előremutató technikai megoldásokkal – hirdetik a lakásokat, amelyek közül még nem mindegyik kelt el, a fejlesztés ugyanis most is tart, írja a Blikk.
A Blikk információja szerint Vajnáék egy földszinti 107 négyzetméteres, 3+fél szobás lakást vásároltak meg pár hónappal ezelőtt, amelyhez 23 négyzetméternyi saját, kertkapcsolatos panorámás terasz is tartozik. Az ingatlanok egyik értékesítőjétől megtudtuk, a földszinti lakások ára 690 ezer forintról indul négyzetméterenként, amihez a teraszt is ugyanilyen tarifával kell számolni. A lakás tulajdoni lapja szerint Vajna Tímea, az édesanyja, Erika és egy magyar cég az ingatlan tulajdonosa. Utóbbinak Andy Vajna az ügyvezetője, tulajdonosa azonban két amerikai cég.
„Nem véletlenül ezek Budapest legdrágább lakásai. A legmodernebb, legújabb eljárásokkal készültek, minőségi anyagokkal. A 690 ezer forintos négyzetméterár az alap, az igényeknek megfelelően természetesen emelkedhet” – mondta a lapnak egy ingatlanértékesítő.
A több épületből álló társasházhoz 6500 négyzetméteres park, saját szökőkút, úszómedence, jakuzzi, szauna, edzőterem, biliárdszalon, pingpongterem és teremgarázs is tartozik. A lakások belső kialakításában a vevőkhöz igazodnak: választhatnak a megadott mintakollekcióból, vagy további milliókért, akár tízmilliókért is megvalósítják egyedi belsőépítészeti elképzeléseiket.
A konyhába egyedi tervezésű olasz konyhabútor kerül mosogatógéppel, és természetesen a legdrágább alapanyagokat építik be a lakásba. Az energiatakarékosság jegyében mennyezetfűtéssel és annak hűtésével lehet a lakás hőmérsékletét szabályozni. A padlófűtéssel ellentétben itt felülről érkezik a levegő, mint a természetben, ezért a szakértők szerint természetesebb hőérzetet biztosít, jó hatással van az ízületekre és a talpra, mert nem hat közvetlen módon.
Intelligens zsalurendszert építettek ki a lakásban, amely hő és fény hatására automatikusan reagál, elektromos, távirányítós is egyben, önműködően véd az esőtől is. Természetesen jár videós kaputelefon az illetéktelen behatolók ellen, riasztóberendezés, vízmentes konnektor és az örökpanoráma, amely felbecsülhetetlen…