2022 egyik legsikeresebb műsora lett a Bachelor – A Nagy Ő, éppen ezért a TV2 nem hagyja futni a műsort, idén ismét visszatér egy újabb szerelmét kereső férfival. Az idei évben nem más fogja keresni a hölgyek kegyeit, mint az ország egyik leggazdagabb üzletembere, Jákob Zoltán.
2023-ban Jákob Zoltán milliárdos üzletember vállalkozik arra, hogy a képernyők előtt találja meg szíve hölgyét. A vállalkozó szellemű nők már jelentkezhetnek a műsorba.
Az előző két évadban Tóth Dávid és Árpa Attila kereste a szerelmet, ám egyikük sem járt sikerrel, míg előbbi alig két hónap után szakított választottjával, Árpa Attila a műsor után szinte azonnal bejelentette, hogy nem találta meg számításait.
„A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése a Bachelor – A Nagy Ő reality volt. Bíztunk a sikerében, hiszen új alkotócsapattal és nagyon jó szereplőkkel készült, de az eredmények minden várakozásunkat felülmúlták. Az már tavaly eldőlt, hogy idén is folytatni fogjuk a műsort, és nem túlzás azt mondanom, hogy az elmúlt hetekben úton-útfélen azt kérdezték tőlem, ki lesz az idei Nagy Ő? Azt gondolom, a választásunk tökéletes megtestesítője az ideális Bachelornak, aki újra sikerre viheti a realityt” – nyilatkozta Fischer Gábor a TV2 Csoport programigazgatója.
A Nagy Ő idei személye pedig Jákob Zoltán üzletember lett, ő Magyarország 37. leggazdagabb embere, aki a műköröm bizniszben épített milliárdos cégbirodalmat.
A Nagy Ő személye pedig nem más, mint Jákob Zoltán üzletember, 2022-ben az év 37. leggazdagabb embere, aki a műköröm bizniszben épített milliárdos cégbirodalmat. Zoltán építészmérnök, üzletember, aki kivételes tanulmányi eredményei miatt Köztársasági Ösztöndíjban részesült. Mérnökként előbb Németországban, később Magyarországon dolgozott, majd építésügyi szakértő lett.
Tíz éve ingatlanberuházóként és fejlesztőként van jelen a magyar ingatlanpiacon. Ezzel párhuzamosan építette fel műkörmös birodalmát, amihez elsőként elvégzett egy OKJ-s kéz- és lábápoló, műkörömépítő alapképzést. 2003-ban lépett piacra a Crystal Nails-szel, ami 2013-ban Superbrands-díjas lett, és immár négy kontinens harminc országában van jelen.
Jákob Zoltán 43.2 milliárd forintos becsült vagyonával 2022-ben a Top100 leggazdagabb magyar listáján az előkelő 37. helyen végzett, így ha valaki a jelentkezők közül elnyeri a szívét, igazi hollywoodi mese főszereplőjévé válhat.
„Egész életemben a kíváncsiság hajtott. Amikor nem voltam gazdag, kíváncsi voltam, hogy milyen lehet annak lenni, ők hogyan élnek, hogyan udvarolnak? Most, hogy már elértem ezt a célomat, hasonló indíttatásból vállaltam A Nagy Ő felkérését is. Így akik hasonlóan kíváncsiak, mint én voltam, válaszokat kaphatnak ezekre a kérdésekre és afféle inspirációként is szolgálhat, hogy hová lehet eljutni, ha teszünk az álmainkért” – fogalmazott az üzletember.
„Az életem szinte nyitott könyv, a különböző közösségi média felületeken elég sok mindent megmutatok belőle, így a leendő versenyzők is betekintést nyerhetnek a mindennapjaimba. Ezúttal arra vállalkozom, hogy a kamerák előtt keresem a leendő párom. A munkám mellett a legnagyobb hobbim az utazás, havonta új úti célom van, a világ legkülönbözőbb tájaira repülök, így, ha valaki nem szereti az egzotikus helyeket, annak nem én leszek a jó választás” – fogalmazott A Nagy Ő agglegénye.