Iris Jones megdöbbentette a nézőket – és saját családját is – amikor grafikus részletességgel mesélt az egyiptomi Mohamed Ahmeddel való kapcsolatáról az ITV This Morning című műsorában.
A 81 éves nő, aki nemrég ment hozzá 45 évvel fiatalabb szerelméhez, teljesen összetört, mivel nem tölthetik együtt az ünnepeket férjével, aki még nem kapta meg a letelepedési engedélyt az Egyesült Királyságban.
Egy jó dolog azonban mégis származott ebből a szívfájdalomból – Iris együtt tölthette az ünnepeket fiaival, akikkel az utóbbi időben megromlott a kapcsolata, miután az idős nő nyíltan kitálalt szerelmi életéről a médiában. Ez a kapcsolat rányomta a bélyegét Iris és két fia, Stephen (54) és Darren (53) kapcsolatára.
Stephen korábban azt mondta, anyjuk kapcsolata „sok súrlódást okozott” a család életében, de most félretették nézeteltéréseiket, hogy Irisnek ne kelljen egyedül töltenie a karácsonyt.
Iris, aki a múlt hónapban ment férjez, azt mondta: „A fiaim most már elfogadják a tényt, hogy ez valódi. Őszintén szeretjük egymást.”
„A karácsonyt Stephennel, a feleségével és az ő gyerekeikkel fogom tölteni. De maszkot fogok viselni, és nem érek hozzá semmihez. Nem akarok egyedül lenni.” – mondta a nő.
Iris, aki 40 éve elvált, tavaly nyáron kezdett el beszélgetni Mohameddel a Facebookon.
2019 novemberében találkoztak először, és azóta is együtt vannak – de Mohamednek még nem sikerült megszerezni a letelepedéshez szükséges papírokat.
Iris karácsonykor nem beszélt szerelmével, „mert muzulmán, és így nem ünnepli a karácsonyt”, de egyébként minden nap beszélnek, és az idős nő még mindig csodálkozik saját érzésein.
„Nem gondoltam, hogy ez az én koromban megtörténhet – hogy ilyen mélyen beleszerethetek valakibe, aki fele annyi idős, mint én – de az ember nem irányíthatja, kibe szeret bele. Az életkornak semmilyen jelentősége nincs. Amikor együtt vagyunk, kimondhatatlanul boldog vagyok, de amikor külön vagyunk, a nyomorúság abszolút mélységeit tapasztalom meg.” – mondta.
A nő elmondta, első éjszakája fiatal férjével nagyon vadra sikeredett, másnak alig tudott járni.
Iris és Mohamed kairói esküvője nagyon visszafogott volt. Hagyományos ceremónia helyett csak aláírták a papírokat, hogy hivatalossá tegyék a dolgot, majd sült csirkével ünnepeltek a helyi KFC-ben.
De amióta december 11-én Iris visszatért az Egyesült Királyságba, rettenetesen hiányzik neki Mohamed.
„Nagyon, nagyon, nagyon nehéz. Három hónapig éltem vele Egyiptomban. De nem mehetek oda újra – a meleg nem tesz jót az egészségemnek.”
„Mondtam Mohamednek, hogy ide kell jönnie hozzám, de ha nem kap vízumot, nem tudom, mi lesz. Ide akar jönni, hogy vigyázzon rám.” – fejtette ki a szerelmes asszony.
A somerseti Weston-super-Mare-ban élő Iris alig várja, hogy új életet kezdhessen Mohameddel.
„El akarom adni a kis bungalómat, és azt szeretném, hogy Mohamed megkaphassa a vízumot, hogy Bristolba vagy Birminghambe költözhessünk, ahol nagyon jó munkát kaphatna. Csak azt akarom, hogy együtt lehessünk.” – mondta.
Fotók: Iris Jones/Facebook