Előbb-utóbb mind megöregszünk, és mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor a gyermekeink gondoskodását hálás szívvel fogadjuk. De mi van akkor, ha a sors túl hamar ragadja el tőlünk őket? Julie és John mindegyik gyermekét elveszítette, most pedig a 10 éves dédunokájuk gondoskodik róluk, akit pár hónapos kora óta neveltek és szerettek – írja a Kidspot.
Bár a 72 éves dédnagymama és a 63 éves dédnagypapa még jól bírja magát, és nem szorul különösebb ápolásra, mégis a kis Liam szeretettel segít be nekik a ház körüli munkákba: főz, takarít, bevásárol, és amiben csak tudja, megkönnyíti az életüket.
2012-ben történt, amikor a kisunoka Julie és John gondozásába került. Most pedig a gyerek önként vállalta idős dédszülei gondozását, miután ők is gondoskodtak róla egész életében.
A házaspár sosem gondolta volna, hogy öregkorára ismét belecsöppen a gyermeknevelésbe, de a sors úgy hozta, hogy az akkor még csak pár hónapos Liamről gondoskodniuk kellett. Bármit megtettek volna a kisfiúért, aki beragyogta a világukat. „Gyönyörű kisbaba volt, és annyira boldog voltam, hogy megszületett” – áradozott róla a dédmama.
De ahogy telt az idő, Julie és John rádöbbent arra, hogy egyedül Liam az, akire majd támaszkodhatnak, hiszen már csak ő maradt nekik. Ezért, mivel már nem fiatalok, apránként kezdik felkészíteni a dédunokájukat a hétköznapi életre, hogy tudjon majd boldogulni önállóan is, ha eljön az ideje.
A kis Liam pedig szó nélkül, teljesen önszántából, szeretetből segít nekik, amiben csak tud. 8 éves kora óta vesz részt a mindennapi teendőkben, és boldog, hogy segíthet.
Növényeket locsol, bevásárol, székre áll, hogy ne a dédmamájának kelljen, ha éppen nem ér el valamit, ellenőrzi a postát, vigyáz a háziállataikra, készít egy csésze teát és még főz is. Kedvenc főztjei a tészta, a palacsinta és a melegszendvicsek. Julie örömmel árulta el, hogy kisunokája minden reggel pirítóst készít neki reggelire.
A dédmama szerint Liam a legtöbbször már tudja, mit kell tennie, és nem kell neki szólni. „Ő egy nagyon okos, ügyes kisfiú” – fogalmazott Julie, aki rendkívül büszke a szorgalmas dédunokájára. Hiszen Liam amellett, hogy kész házvezető, remek diák is.
Soha nem ad a dédszüleinek semmi okot a stresszre, és ez a tanulásra is vonatkozik. Ő szervezi meg saját magának az iskolai dolgait, a házifeladatait önállóan végzi el, jók a jegyei, és még ösztöndíjat is kap, amivel besegíthet az otthoni költségekbe, kiegészítve John és Julie szerény nyugdíját.
A házaspárnak, az ő életszakaszukban, főként érzelmileg okoz nehézséget egy gyermek felnevelése, mert nem tudják biztosítani neki azt a luxust, amit szívük szerint szeretnének. De Liam egy rendkívül hálás, szeretetteljes és kedves gyerek, aki sosem követelőzik.
„A legnehezebb dolog az volt, hogy megtaláljuk a plusz dollárt azokra a dolgokra, amiket szeretnénk neki adni, és azokra a helyekre, ahová elvihetjük, mert megérdemli” – vallotta be Julie.
Liam mindenkivel kedves és tisztelettudó, az idős szomszédokról is szívesen gondoskodik, nekik is épp úgy besegít a mindennapi teendőkben, mint ahogy a dédszüleinek is teszi.
John és Julie megnyugvást talál abban, hogy a fiú velük van, miután mindhárom gyermeküket felnőttként elveszítették. A nagyi azonban nem szeretné, ha dédunokája „lekötöttnek” érezné magát hozzájuk, csak azért, mert öregednek. Addig viszont, amíg Liam velük él, ő nagyon hálás minden segítségéért.
Julie és John minden nap azzal a tudattal ébred, hogy láthatja Liamet, és amíg tehetik, továbbra is olyan édes, szeretetteljes fiúvá nevelik majd, hogy jó ember váljon belőle.
