Általában azt mondják, jó, ha az ember nem fél vállalni a véleményét. Ebben az esetben azonban nem túl könnyű díjazni az őszinteséget. Egy nő ugyanis nyíltan beismerte, egyáltalán nem akarja, hogy vőlegénye kislánya az életük része legyen, és azt akarja, hogy minden figyelem őrá és születendő gyermekére irányuljon.
A hét hónapos terhes nő a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a világgal, és tanácsot szeretett volna kérni a felhasználóktól, hogy szabadulhatna meg a 4 éves kislánytól, aki korábban már elveszítette az édesanyját.
„Nem vagyok mostohaanyának való, és tudom, hogy nem fogok ugyanúgy bánni a vőlegényem lányával, mint a közös gyermekünkkel. Hogy teljesen őszinte legyek, az idegeimre megy ez a gyerek.” – írta a nő.
Azt is hozzátette, hogy mivel a kislány elhunyt édesanyja kiköpött mása, és hihetetlenül kötődik az édesapjához, amiatt aggódik, hogy meg kell osztoznia a figyelmen a kislánnyal, ráadásul, attól tart, közös gyerekük kapcsolata sem lesz majd olyan szoros az édesapával.
„Aggódom, hogy emiatt az én gyerekem köteléke nem lesz olyan szoros az apjával.” – írta a nő. Aztán nyíltan kijelentette, hogy szeretné a kislányt a nagyszüleihez küldeni, de akár az örökbefogadás is szóba jöhet. Egyszóval szeretne megszabadulni a gyerektől, és teljesen eltüntetni őt az életükből, ezért szeretné, ha a vőlegénye tenne is ezügyben.
„Alapvetően azt akarom mondani a vőlegényemnek, hogy szabaduljon meg tőle, elmehet a nagyszüleihez, vagy találhatunk neki egy kedves családot, akik éppen gyereket akarnak örökbe fogadni. Nem tudom, hogy közelítsem meg a helyzetet, de valahogy meg kell találnom a módját, hogy meggyőzzem vőlegényemet, hogy engedje el őt.”
„Nem vagyok rossz ember.” – tette hozzá. – „Csak a gyermekem érdekeit nézem, és szeretnék megbizonyosodni róla, hogy az édesapja minden figyelmét megkapja, anélkül, hogy a nővérével kellene versengenie.”
Az emberek természetesen felháborítónak találták a nő szavait.
„Remélem, a vőlegényed rájön, hogy rossz nőt vesz feleségül, mert a megfelelő nő szeretné és felnevelné azt a gyönyörű kislányt.” – írta az egyik felhasználó.
„Szó szerint rosszul lettem, amikor olvastam. Az a szegény kislány sokkal többet érdemel, mint ez a boszorkány.” – írta egy másik.
Néhányan azt is kiemelték, hogy miután a kislány már elveszítette az édesanyját, biztosan összetörne, ha még az édesapját is el kellene veszítenie. „Az a szegény gyerek elveszítette az édesanyját, és most még az édesapját is el akarod venni tőle? Remélem, a lehető leghamarabb dob téged a vőlegényed.”
Az egyik felhasználó személyes tapasztalatait osztotta meg a témában, és azt írta: „Sajnos megtörténik az ilyesmi. Az édesanyám barátja azt akarta, hogy anyám költözzön hozzá, és hagyja az öcséimet az én gondjaimra, csak mert magának akart minden figyelmet.”