KezdőlapBulvárA szlovák X-Faktorban is próbálkozik Gyurcsik Tibi

A szlovák X-Faktorban is próbálkozik Gyurcsik Tibi

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Gyurcsik Tibi nálunk három évvel ezelőtt az X-Faktor második szériájában tűnt fel, majd miután kiesett az élő adásból, jelentkezett kétszer is a Dal című műsorba is. Amellett, hogy egyszer sem járt nagyobb sikerrel, neve nem tűnik feledésbe.

Hirdetés
Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Néha-néha fellépéseket vállal és újabban azzal tűnt megint fel, hogy jelentkezett a szlovák X-Faktorba. Gyurcsik Tibi amellett, hogy folyamatosan énekelget, dolgozik is, hiszen valamiből meg kell élni, de az igazi feltöltődést számára mégis csak a zene jelenti.

Gyurcsik Tibi most a nehezebb utat választotta: annak ellenére, hogy itthon már nem ismeretlen a közönsége előtt, ő mégis úgy döntött, hogy idegenben próbálkozik. Kíváncsi volt egy olyan közönség és zsűri véleményére, akik még semmit nem tudnak róla, így jelentkezett a szlovák tehetségkutatóba. A fiatal énekes, viszont, ha nyerne, akkor sem szeretne távol élni hazájától, hiszen párkapcsolata is Magyarországot köti.

A szlovák X-Faktor válogatóján a közönség és a zsűri három tagja állva tapsolt Gyurcsik Tibi produkciója alatt.

Hirdetés

Hirdetés
[adzone] div[id^="customHtml-"] { min-width: 100%; } .google-search-button { display: flex; flex-direction: row; align-items: center; gap: 1rem; font-family: "Geist Sans"; text-align: center; font-size: 19px; font-weight: 700; position: relative; padding: 1rem 1.5rem 1rem 1rem; border-radius: 1.5rem; background: #e5e9ea; z-index: 0; }.google-search-button::before { content: ""; position: absolute; inset: 0; padding: 4px; border-radius: inherit; background: linear-gradient( 90deg, #4285f4, #34a853, #fbbc05, #ea4335, #4285f4 );mask: linear-gradient(#fff 0 0) content-box, linear-gradient(#fff 0 0); -webkit-mask: linear-gradient(#fff 0 0) content-box, linear-gradient(#fff 0 0); -webkit-mask-composite: xor; mask-composite: exclude;z-index: -1; }.google-search-button svg { min-width: 3rem; height: 3rem; } .google-search-button a { color: #323a3b; } .google-search-button:hover { cursor: pointer; color: #323a3b; background-color: #ffffff; }
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet